Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Kimi Antonelli a 4. helyen zárta a Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését, azonban a Mercedes fiatal versenyzője az eredmény mellett egy vizsgálat miatt is a figyelem középpontjába került.

A világbajnoki éllovas pilóta ellen az FIA sportfelügyelői vizsgálatot indítottak, miután felmerült a gyanú, hogy a Q3 végén, sárga zászlós jelzés alatt nem lassított megfelelő mértékben. Az eset akkor történt, amikor Max Verstappen Red Bullja megpördült a pályán, Antonelli pedig elhaladt a helyszín mellett.

A rendelkezésre álló információk szerint a vizsgálat azt hivatott tisztázni, hogy a Mercedes versenyzője megfelelően reagált-e a sárga zászlóra, és elegendő mértékben csökkentette-e a tempóját.

Antonelli az időmérő után a Sky Sports F1-nek beszélt a történtekről, és elmondta, hogy észlelte a sárga zászlót, majd megpróbált eleget tenni a szabályoknak. „A sárga zászló akkor jött, amikor éppen befordultam a kanyarba, ezért megpróbáltam a lehető legjobban elvenni a gázt. El is vettem, de a korábbiakhoz képest elég sok minimális sebességet veszítettem.”

A Mercedes versenyzője szerint az utolsó körében több apró tényező is hátráltatta, köztük a pálya bizonyos részein tapasztalt szélhatás és az előző körhöz képest eltérő tapadás. „A kört nézve a 9-es kanyarban kaptam egy hátszél-lökést, ott veszítettem 1 tizedet, az utolsó kanyarban pedig az előző körhöz képest körülbelül 1,5 tized maradt benne, mert az előző körben nem használtam ki maximálisan a tapadást.”

Antonelli úgy véli, a sárga zászlós helyzet nélkül biztosan előrébb végezhetett volna az időmérőn, ugyanakkor szerinte a pole pozíció megszerzése így sem lett volna reális. „A harmadik hely biztosan meg lett volna, de nem gondolom, hogy a pole pozíció. Nagyon közel lettem volna, valószínűleg fél tizedre Landótól, de még mindig nem lett volna elég a pole-hoz.”

Hozzászólok