Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Argentína külügyminisztere gúnyos üzenetben vágott vissza Lando Norrisnak a bakui ütközést követő kritikus nyilatkozatok után.

Argentína külügyminisztere sem hagyta szó nélkül Lando Norris kemény bírálatait, amelyeket a brit pilóta Franco Colapinto bakui megmozdulása után fogalmazott meg. Pablo Quirno az X-en emlékeztette a 2025-ös világbajnokot egy korábbi, saját hibájából adódó incidensre.

A vita az Azeri Nagydíjon kirobbant ütközésből ered, ahol az első biztonsági autós újraindítást követően Colapinto elfékezte az első kanyart. Az argentin versenyző ezzel nemcsak a saját futamának vetett véget, hanem eltalálta csapattársát, Pierre Gaslyt, valamint a McLaren brit pilótáját is.

A történtek után Norris nem rejtette véka alá a véleményét, amint azt a GpBlog megírta. A brit sztár szerint a szövetségnek sokkal szigorúbban kellene fellépnie az ilyen esetekben.

„Úgy gondolom, az FIA-nak szigorúbbnak kellene lennie, és eltiltásokat kéne kiosztania az ilyen megmozdulásokért. Egyszerűen felelőtlenség, amikor valaki ekkora anyagi kárt okoz a csapatnak, hiszen az összes alkatrészem a kukában kötött ki. Az ilyen vezetés nem való a Forma–1-be” – nyilatkozta feldúltan Norris.

„A Forma–1-ben elvárható lenne, hogy a versenyzők előre lássák a helyzeteket. Tudniuk kellene, hogy alacsony a tapadás és hidegek az abroncsok, bár még csak annyira hidegek sem voltak. A világ legjobb pilótái ellen akarunk versenyezni, az ilyen hibáknak nincs helyük itt” – tette hozzá a McLaren pilótája.

Az argentin külügyminiszter válasza

A brit szavai után az argentin szurkolók elárasztották Norris közösségi oldalait, majd a politikai szféra is bekapcsolódott az adok-kapokba. Pablo Quirno külügyminiszter gúnyos üzenetben utalt Norris 2025-ös montreali incidensére, amikor a brit saját csapattársával, Oscar Piastrival ütközött.

„Persze, Lando Norris büntetést kért arra a pilótára is, aki 2025-ben Montrealban nekiütközött Oscar Piastrinak. Ja, várjunk... mégsem” – írta gúnyosan a közösségi médiában az argentin külügyminiszter.

A dél-amerikai szurkolók túlzott szenvedélye már a hétvége korábbi szakaszában is feszültséget okozott a paddockban. Flavio Briatore az ESPN-nek adott nyilatkozatában tisztázta, hogy nem tűrik a Colapinto csapattársát érő folyamatos támadásokat.

„Ha az argentinok támogatni akarják Francót, akkor azt tisztán és lojálisan tegyék, ne úgy, ahogyan a közösségi médiában teszik. Ha nem változtatnak ezen a viselkedésen, Franco egy ponton túl senkinek sem fog nyilatkozni. Semmi értelme a televíziós interjúknak, ha a rajongók ok nélkül folyamatosan gyűlölködnek” – fogalmazott Briatore.

Hozzászólok