Megalázó helyzetbe került az Aston Martin a Belga Nagydíj időmérő edzésén. Fernando Alonso és Lance Stroll még az 1:50-es határt sem tudta áttörni Spa-Francorchamps-ban, amivel az utolsó rajtsort sajátították ki.
A zöld autók tempója nemcsak a jelenlegi mezőnyhöz képest volt siralmas, hanem történelmi távlatban is. A Sky Sports Germany elemzése szerint ugyanis a két pilóta még Ayrton Senna 1991-es pole-pozíciós körénél is több mint 2 másodperccel lassabbnak bizonyult.
Bár a legendás brazil versenyző 35 évvel ezelőtt egy 64 méterrel rövidebb pályacsíkon száguldott a McLarennel, az 1:47,811-es ideje még a mai mezőnyben is a 19. rajthelyre lett volna elég. Ezzel Senna simán beékelődött volna a Cadillac két versenyzője, Valtteri Bottas és Sergio Perez közé.
Az F1 Oversteer szerint a silverstone-iak már előre sejtették, hogy a belgiumi hétvége jelenti majd a mélypontot. A csapat ugyanis a fokozatos fejlesztések helyett egy szinte teljesen új, B-specifikációjú autón dolgozik, amelyet a Magyar Nagydíjon terveznek bevetni.
Az Adrian Newey nevével fémjelzett projektnek hatalmas lemaradást kellene behoznia, hiszen a Q2-es szerepléshez is csaknem három másodpercet kellene javulniuk. A nyári szünet után ráadásul egy új Honda erőforrás is érkezik a tervek szerint, ám a riválisok gyorsulási üteme miatt rendkívül nehéz feladat vár az istállóra.
Alonso a huszonegyedik, míg Stroll a huszonkettedik helyen zárt az időmérőn. Lemaradásuk több mint négy másodperc volt a Q1-et megnyerő Lando Norrishoz képest, a pole-pozíciót megszerző Andrea Kimi Antonelli idejétől pedig nagyjából 5,6 másodperccel maradtak el.
Ez a produkció a 2010-es évek elejének pénzszűkében lévő kiscsapatait, a HRT-t vagy a Virgin Marussiát idézi. Az Aston Martin esetében azonban ez elfogadhatatlan, hiszen az elmúlt években ők költötték az egyik legtöbb pénzt a Forma–1-ben.
