Hosszú hónapok várakozása után a Magyar Nagydíjon veti be a jelenlegi szezon legjelentősebb fejlesztési csomagját az Aston Martin. A silverstone-i istálló egy alaposan átdolgozott, B-specifikációjú autót hozott a Hungaroringre, amellyel a várakozásokon alul sikerült évkezdet után próbálnak elmozdulni a mezőny végéről.
A jelentős aerodinamikai módosításokat tartalmazó csomagot Fernando Alonso és Lance Stroll is megkapja ezen a hétvégén. A komoly várakozások ellenére Mike Krack csapatfőnök igyekszik hűteni a kedélyeket, szerinte ugyanis ez a lépés nem jelent vízválasztót a csapat életében.
„Nem ez lesz a mindent vagy semmit pillanata. Azt hiszem, mindannyian reálisak vagyunk, volt egy tervünk, mi pedig aszerint dolgoztunk” – nyilatkozta a szakember.
Krack szerint a sikerek és a kudarcok egyaránt a motorsport szerves részét képezik, a mostani fejlesztés pedig egy hosszú távú stratégia egyik állomása. A jelenlegi technikai szabályok még évekig érvényben maradnak, így a munkát folyamatosan fenn kell tartaniuk.
„A sikerek és a visszaesések a sport velejárói. Voltak már nehéz időszakaink, ezekből próbálunk most kilábalni, ehhez azonban további lépésekre lesz szükség, ez a mostani csak a fejlesztési stratégiánk egy része, ezért nem nevezném hazárdjátéknak, egyszerűen csak egy fejlesztésről van szó, amelyet folytatni kell. A jelenlegi szabályrendszert megtartjuk a következő néhány évben, így véleményem szerint ez csupán egyetlen lépés a folyamatban” – fogalmazott a csapatfőnök.
Nincs hiány alkatrészekből
Egy ekkora méretű csomag bevetése komoly kihívást jelent a pótalkatrészek biztosítása szempontjából, korábban pedig olyan hírek is napvilágot láttak, hogy szűkös lehet az ellátottság, az Aston Martin számára azonban ez nem okozott végül fejtörést. A gárda a kezdetektől fogva úgy tervezte, hogy mindkét autót egyszerre szerelik fel az új elemekkel, egyik pilótát sem előnyben részesítve.
„Múlt héten is elmondtuk, hogy dolgozunk az ügyön. Tegnap még üres volt a garázs, ma viszont már nem, mindent megteszünk, hogy holnap reggelre mindkét autó készen álljon. Magabiztos vagyok, hiszen ez volt a tervünk, eszerint haladtunk, így biztos vagyok benne, hogy felkészültek leszünk” – mondta Krack.
Időre van szükség a megértéshez
Az új specifikáció az aerodinamikai előrelépés mellett az autó súlyának csökkentését is célozza. A pályára lépés után ugyanakkor nem várható azonnali csodatétel, a csapatnak először meg kell értenie a módosított koncepció viselkedését.
„Amikor jelentős változtatásokat vezetsz be, a pályán dolgozó csapatnak a lehető leggyorsabban meg kell tanulnia megérteni azokat. Nincsenek téli tesztjeink, ahol egyszerűen csak körözhetnénk, összehasonlíthatnánk a különböző konfigurációkat, és elvégezhetnénk ezeket a próbákat. Ez nyilvánvalóan felértékeli az adatok minőségét, valamint a szimulációink pontosságát” – magyarázta a szakember.
„Nem számítunk arra, hogy a holnapi első etapokon egyből kiaknázzuk a teljes potenciált. Meg kell tanulnunk kezelni ezt a csomagot, majd fokozatosan kihozni belőle a maximumot. Kiváló csapatunk van a pályán, a gyár is remek támogatást nyújt, így gyorsan kielemezzük az adatokat, és levonjuk a megfelelő következtetéseket, de ehhez még időre van szükség.”
A hétvégi munkaprogram elsősorban az alapvető tesztekre, a hasmagasság vizsgálatára és az aerodinamikai mérésekre fókuszál, ez a folyamat pedig a következő versenyeken is folytatódik majd. Az Aston Martin konkrét teljesítménycélokat nem fogalmazott meg, az alapvető szándékuk pusztán az, hogy a gyengébb futamok után visszatérjenek a középmezőny sűrűjébe.
