Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Bakuban veti be utolsó fejlesztéseit az Aston Martin, a Honda motorja viszont eldöntheti az együttműködés jövőjét.

Készszakítás szélén állhat az Aston Martin és a Honda együttműködése, az azerbajdzsáni hétvége ugyanis sorsdöntőnek ígérkezik a két fél kapcsolatában. Lawrence Stroll csapata Bakuban vetheti be az idei autó utolsó jelentős fejlesztési csomagját, a motorerő körüli bizonytalanságok viszont felülírhatják a szakmai terveket.

Bakuban fut be az utolsó aerodinamikai csomag

Enrico Cardile, a silverstone-iak technikai igazgatója a csapat hivatalos oldalának adott nyilatkozatában megerősítette, hogy az azeri fordulóval lezárul az aerodinamikai csomag finomítása.

„A magyarországi fejlesztések után hoztunk néhány kisebb módosítást Zandvoortba, ahol az első szárnyat és a padlólemezt finomítottuk. Ezek voltak a tervezett aerodinamikai fejlesztéseink utolsó elemei erre az autóra.”

„Az egyetlen kivételt az jelenthetné, ha a következő évi autó fejlesztése során felfedezünk valami olyat, amit a pályán is érdemes kipróbálnunk az adatok egyeztetése miatt. Jelenleg azonban nincs több előre ütemezett csomagunk. A súlycsökkentési programunkat még be kell fejeznünk, ennek Bakura kell elkészülnie, így onnantól kezdve lényegében a végleges autóval teljesítjük a szezon hátralévő részét” – fogalmazott a szakember.

Veszélyben a Honda partnersége

A nehéz szezonkezdet után a Hungaroringen bevetett átdolgozott kasztni érezhető előrelépést hozott, Adrian Newey munkája pedig a hollandiai pontszerzés során is megmutatkozott Fernando Alonso kezei alatt. A F1 Oversteer ismertetése szerint azonban a Honda Spec-2-es erőforrásának gyenge teljesítménye megakadályozza, hogy az Aston Martin kiaknázza a megújult infrastruktúra teljes potenciálját.

A motorproblémák miatt már korábban felmerült, hogy a csapat visszatérhet a Mercedes erőforrásaihoz. Ezen értesülések láttán a japán gyártó ugyan felgyorsította a fejlesztéseit, ám a bakui csomagtól várható jelentős időnyereség könnyen kárba veszhet, ha a hajtóegység továbbra sem hozza a várt szintet.

Amennyiben az aerodinamikai előrelépést és a súlycsökkentést ismét kioltja a motorerő hiánya, Lawrence Stroll az együttműködés felbontása mellett dönthet.

Hozzászólok