Az amerikai istálló 2026-ban mutatkozik be a királykategóriában, és az már korábban eldőlt, hogy az első években a Ferraritól vásárolják majd az erőforrásokat, miközben a saját motor leghamarabb 2028-ban, de inkább talán 2029-től lesz bevethető.
Ehhez persze komoly előkészületekre van szükségük, és a tervek szerint jövőre nyitnak is egy F1-es motorrészleget az észak-karolinai Charlotte-ban. A hírek szerint pedig Baker ennek a gyárnak lenne az első embere, tehát tulajdonképpen ő felelne a Cadillac F1-es hajtóegységéért, amelynek kapcsán egyébként továbbra is kérdéses, hogy az a jövőre érkező szabályok szerint fog-e épülni, vagy esetleg megvárják vele, amíg a sorozat átáll a V10-es vagy V8-as motorra.
A 2026-ban debütáló motorformula elvileg 2030-ig lesz érvényben, de az utóbbi időszakban már sok szó esett arról, hogy a Forma–1 már néhány év múlva visszahozná a sokak által preferált szívómotorokat, melyek egyszerűbbek, költséghatékonyabbak és könnyebbek is lennének, mint a mostani turbó-hibrid erőforrások.
Bármi is lesz azonban a végső döntés ebben az ügyben, az biztos, hogy Baker megszerzése, már ha tényleg igazak a hírek, komoly lépésnek mondható a Cadillac részéről. Baker korábban az FIA biztonsági igazgatója volt, de később aztán az Audihoz került, ahol ő volt a felelős a németek motorrészlegének felállításáért.
A márkától végül aztán idén májusban „közös beleegyezéssel” távozott, és ezek után Mattia Binotto vette át a teljes Audi-projekt irányítását.
