Az Audi 2026-ban teljes jogú gyári alakként vágott bele a Forma–1 új korszakába, ám miközben több riválisa már több csapatot is kiszolgál erőforrással, a német márka egyelőre kizárólag a saját autóiba szereli be a motorját. Ez tudatos döntés, még ha rövid távon versenyhátrányt is jelenthet.
Jonathan Wheatley, az Audi csapatfőnöke nem kertelt, amikor arról kérdezték, számíthatunk-e a közeljövőben ügyfélcsapatokra. „Úgy gondolom, jelenleg még nagyon messze vagyunk attól, hogy ügyfélcsapatot tudjunk támogatni” – mondta, majd arra is emlékeztetett, hogy „ez a projekt még gyerekcipőben jár”. Az Audi ugyanis 2026-ra építette meg első saját fejlesztésű Forma–1-es erőforrását, ami hatalmas vállalás egy teljesen új szabályrendszer kezdetén.
A tanulási folyamat elején
A szakember szerint a cél világos, még ha az út hosszú is. „Már egy ideje beszélünk róla, hogy most az a feladatunk, hogy kihívóként lépjünk fel, és a megfelelő pillanatban tegyük meg az ugrást a valódi élmezőny felé” – fogalmazott Wheatley.
Az Audi helyzete több szempontból is eltér például a Mercedesétől, ugyanis a stuttgarti gyártó kiforrott struktúrákra támaszkodhat. Az Audi ezzel szemben a Sauber átvétele után még belső átalakításokat végez, és csak akkor gondolkodhat ügyfélprogramban, ha minden részleg stabilan működik.
Kevesebb autó, kevesebb adat
A döntés ugyan érthető, mégis van árnyoldala. Wheatley rámutatott, hogy a modern Forma–1-ben az adatmennyiség kulcskérdés, ebben pedig az Audi hátrányból indul. „Motorgyártóként mindössze két autónk fut Audi-erőforrással, míg a Mercedes nyolc autóval gyűjt adatokat” – jegyezte meg. Hozzátette, hogy emiatt a rivális „valószínűleg sokkal gyorsabban tanul az új motorral ebben a szezonban”.
A különbség már a bahreini téli teszten is látványos volt. Az Audi gyári alakulata két hét alatt 711 kört teljesített, miközben a Mercedes négy partnerrel együtt összesen 2998 kört tudhatott magáénak. Ez a többszörös futásteljesítmény nemcsak megbízhatósági, hanem teljesítménybeli visszajelzésekben is komoly előnyt jelent.
Jelenleg a Mercedes négy csapatot lát el motorral, a Ferrari hármat, a Red Bull–Ford kettőt, míg az Audi és a Honda csupán egy-egy alakulatot szolgál ki 2026-ban. A német gyártó tehát tudatosan vállalja a lassabb adatgyűjtést, abban bízva, hogy a stabil alapokra épített fejlődés hosszabb távon kifizetődik.
