A Mercedes belső köreiben úgy tartják, hogy Toto Wolff a mai napig sajnálja, ahogyan kezelte Lewis Hamilton és Nico Rosberg helyzetét a 2016-os szezon során.

Az Ezüst Nyilak idén sem tudnak a világbajnoki címért harcolni, és legfeljebb a konstruktőri bajnokság második helyére számíthatnak. A német istálló húsz egységgel lemarad a Ferraritól, ám a McLaren olyan fölényben van, hogy akár a következő hetekben is bebiztosíthatja a címet.

Russell fantasztikus évet fut 2025-ben, hiszen egy győzelmet és hat dobogót szerzett eddig. Ezzel szemben csapattársa, az újonc Andrea Kimi Antonelli jóval nehezebben találja a helyét.

Jacques Villeneuve meglehetősen kritikusan nyilatkozott az olasz fiatalról, mondván Forma-4-es szinten vezet, és noha Wolff végig kiállt versenyzője mellett, az Olasz Nagydíj után kénytelen volt elismerni, hogy Antonelli teljesítménye „elmaradt a várakozásoktól".

A közelmúlt nem hozott sikert a Mercedesnél. A ground-effect szabályok megzavarták a mérnököket, míg a hétszeres világbajnok Hamilton sem tudott megbarátkozni az új autókkal, amit a Ferrarinál mutatott gyenge rajtja is bizonyít.

Wolff számára kihívásokkal teli volt ez az év, ám Julianne Cerasoli és Frederic Ferret motorsport-újságírók szerint van egy szezon, amelynek kezelését ma már bánja.

Cerasoli a vasárnapi monzai verseny után az F1 Nation podcastban beszélt erről: „Korábban a Mercedes embereivel beszélgetve azt mondták, Toto sajnálja a 2016-os csapatvezetését, mert hasonló volt a helyzet."

„A konstruktőri címet megnyerték ugyan, de rengeteg szabályt akartak a versenyzőkre kényszeríteni. Ilyenkor minden forgatókönyvre fel kell készülni, de ez nem jött össze, mert képtelenek voltak mindent lefedni, végül pedig túlzottan beleavatkoztak a két pilóta küzdelmébe" – magyarázta Cerasoli.

Ferret is hozzászólt: „De Lewis és Nico egyáltalán nem voltak olyanok, mint most Lando vagy Oscar. Nico egész életében azzal volt megszállva, hogy legyőzze Lewist. Folyamatosan kikapott tőle, 2015-ben pedig alaposan elverte, holott 2014-ben még az utolsó futamig tartott a küzdelem."

„Amikor aztán 2016-ban megérezte a lehetőséget, elmondhatom, hogy minden szabály elment a kukába. Egyértelműen látszott, hogy rossz irányba megy a dolog, és nem csak a pályán" – tette hozzá Ferret.