Csak azok emelik fel a hangjukat az új Forma–1-es erőforrások ellen, akik az idei szezonban visszaestek a tavalyi teljesítményükhöz képest, állítja Mohammed bin Szulajm.
Az FIA elnöke a Forbesnak adott interjúban reagált a 2026-ra bevezetett hajtásláncok körüli kritikákra, és jelezte, hogy miközben több ponton módosítottak a szabályokon, a bírálatok szerinte nem általános elégedetlenséget tükröznek. Úgy véli, a háttérben inkább az áll, hogy néhány istálló nem találta el a megfelelő irányt.
Felidézte, hogy a döntés nem egyik napról a másikra született. „Egyeztettünk a motorgyártókkal és a csapatokkal is. Amikor átvettem a vezetést, 2022 augusztusában már alá volt írva a megállapodás” – mondta Mohammed bin Szulajm.
Arra is emlékeztetett, hogy a szabálycsomag kidolgozása hosszú folyamat volt. „Ez nem nyolc hónap alatt állt össze. Másfél éven át közösen tárgyaltunk az összes csapattal, és csak utána vezettük be.”
Szerinte minden érintettnek elegendő ideje volt a felkészülésre, hiszen a 2022 augusztusi elfogadás és az idei barcelonai első teszt között bőven eltelt annyi idő, hogy bárki versenyképes csomagot rakjon össze. „Mindenkinek ugyanannyi ideje volt. Van, akinek az autóval akadt gondja, másnak a motorral vagy a vázzal, mégis érdekes módon csak azok panaszkodnak, akik hátul vannak. Hallották a Mercedest vagy a Ferrarit panaszkodni? Nem, mert ez egy körforgás” – fogalmazott.
Módosítások a visszajelzések után
Az FIA ugyanakkor elismeri, hogy finomhangolásra szükség volt, ezért az Ausztrál Nagydíj után újabb egyeztetések indultak. A technikai részleg, az együléses bizottság és a versenyzők bevonásával dolgoztak ki egy módosító csomagot, amelynek nagy részét a Miami Nagydíjon már alkalmazták.
A változtatások az elektromos rásegítés használatát és a biztonsági szempontokat érintették. „Az FIA felelőssége, hogy lépjen. Nem érzésből hozunk döntéseket, hanem egyeztetünk, minden információt begyűjtünk, és azt nézzük, mi a legjobb mindenkinek, nem egyetlen csapatnak” – mondta az elnök.
Jöhet a V8-as visszatérése
Közben az FIA már a következő nagy váltáson is dolgozik. A tervek szerint jövőre módosítják az erőforrások egyensúlyát, és nagyobb szerepet kap a belsőégésű motor az elektromos rendszer rovására, ami szakít az eredeti elképzeléssel, ahol az energia előállítása fele-fele arányban oszlott volna meg.
Mohammed bin Szulajm ennél is tovább tekint, és a jelenlegi motorformula leváltását is előrébb hozná. Az idei szezonban bevezetett szintetikus üzemanyag szerinte megteremti a lehetőségét annak, hogy a sport visszatérjen egy nagyrészt belsőégésű alapú konstrukcióhoz, amely hasonló hatékonyságot és teljesítményt kínálna, miközben könnyebb és olcsóbb lenne a fejlesztése.
„Az új motorról már beszéltünk, szóba került a V8-as is, és most egyre inkább azt gondolom, hogy vissza kellene hozni a V8-at. 2030 végén az FIA már szavazás nélkül is dönthet a motorkérdésben, de szeretnénk ezt egy évvel korábban meglépni” – mondta.
Ha a mostani szabályokat 2029 után kivezetik, az azt jelentené, hogy mindössze négy évig maradnak érvényben, szemben az előző motorformula tizenkét éves ciklusával.

