Valtteri Bottas arra tett utalást, hogy az Alfa Romeo versenytempója van annyira jó, hogy a Bahreini Nagydíjon akár a Mercedesszel is harcba szállhassanak.

Az Alfa Romeo 2022-ben nagyot előrelépve szerezte meg a konstruktőri hatodik helyet, de ez talán mégsem írja le jól, hogy pontosan milyen idényük volt. Az évet ugyanis nagyon erősen kezdték, de aztán fokozatosan elkezdtek visszaesni a megbízhatósági gondok és a fejlesztések hiánya miatt.

Ennek is volt köszönhető, hogy Abu Dhabiban végül majdnem lecsúsztak az említett hatodik helyről az Aston Martinnal szemben, hiszen pontegyenlőség alakult ki a két gárda között, így csak egyetlen jobb eredmény döntött az ő javukra.

Most Bahreinben azonban ismét jól ment a csapat a teszt alkalmával, sok kört tettek meg, és a tempójuk is ígéretesnek tűnt. Bottas így talán nem véletlenül érzi úgy, hogy ott lehetnek a középmezőny elejében.

„Nem vagyunk olyan gyorsak, mint a Red Bull, a Ferrari vagy az Aston Martin, akik szintén jó versenytempót diktáltak, de ezt leszámítva igazán szoros. A napszak, a motormódok, ezek mind sokat jelenthetnek a köridők értékelése terén, de figyelembe véve mindezt, szerintem ott kell lennünk a sűrűjében” – mondta a finn.

Amikor pedig a Mercedesről kérdezték, Bottas elmondta, van rá némi esély, hogy korábbi csapatával is harcban legyenek Bahreinben. „A hosszú etapok alapján elképzelhetőnek tartom. Voltak olyan menetek, amikor gyorsabbak, és voltak olyanok is, amikor lassabbak voltak nálunk.”

„Sok múlik azon, hogy sikerült-e kijavítaniuk a hibákat, melyekkel szembesültek, de a mi adataink szerint nem lesznek esélyesek a győzelemre, bár sosem lehet tudni.” Ami pedig a saját autójukat, a C43-at illeti, Bottas szerint az sokkal jobbnak tűnik, mint a tavalyi modell.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL