Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Flavio Briatore szerint a McLarennel összefonódó bíró miatt veszítette el dobogós helyezését a francia csapat.

Súlyos vádakkal illette az FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságának egyik tagját Flavio Briatore. Az Alpine vezetője szerint a testület elfogult volt ellenük, mivel az egyik bíró szoros szálakkal kötődik a McLarenhez.

A vita előzménye, hogy a szövetség fellebbviteli bírósága helybenhagyta Pierre Gasly két öt másodperces időbüntetését, amelyeket a bokszutcai gyorshajtás miatt kapott. A francia versenyző a pályán a 3. helyen ért célba, ám a szankciók hozzáadása után a hetedik pozícióba csúszott vissza.

Az enstone-iak korábban sikeresen kérték az eset felülvizsgálatát, mivel kiderült, hogy a hivatalos időmérő hibásan határozta meg a bokszutca hosszát. A McLaren és a Red Bull azonban fellebbvitelt nyújtott be, a döntés értelmében pedig Isack Hadjar kapta vissza a harmadik helyezést.

Szoros kapcsolatok a riválissal

A döntést követően Flavio Briatore kemény kritikával illette a négytagú bírói testület egyik tagját. A Racing News 365 szerint az Alpine vezetője a csapatfőnökök hivatalos sajtótájékoztatóján hozta nyilvánosságra aggályait.

„Elnézést, de ez rendkívül igazságtalan. Elfogadjuk a döntést, ám az felette furcsa, hogy a testület négy bírája közül az egyik úgy viselkedett, mint egy ügyész. Számunkra ez még nem lenne óriási gond, a valódi problémát az jelenti, hogy az illető ezer szállal kötődik a McLarenhez.”

„Van egy nagyszerű fényképünk róla, amint 2018-ban beszédet tart a McLaren Special Operations rendezvényén Beverly Hillsben. Emellett létezik egy alapítványa, a One Drop Foundation, amelynek a McLaren egy autót adományozott. Ez kifejezetten igazságtalan, hiszen a minket megóvó csapatok egyikéhez köthető bíró ült a testületben” – nyilatkozta Flavio Briatore.

Megkérdőjelezett pártatlanság

Az Alpine vezetője kiemelte, hogy a meghallgatás előtt nem tudtak a bíró hátteréről. Véleménye szerint egy független testületben nincs helye olyan személynek, aki az egyik érintett csapathoz kapcsolódik.

„Fogalmunk sem volt a kapcsolatáról a McLarennel. Együtt mentünk el a meghallgatásra, ahol kifejezetten furcsa volt látni, hogy a bíró valójában vádhatóságként viselkedett. Utólag jöttünk rá az összefonódásra, ez pedig véleményem szerint teljességgel igazságtalan egy olyan esetben, amikor a velünk harcoló csapattal áll kapcsolatban valaki.”

„A monacói döntést ugyanazoktól az emberektől elfogadtam, mert ott a megszokott versenybírók döntöttek. Mindent elfogadok, de azt nem, hogy a fellebbviteli testületben ne független személyek üljenek. A legfőbb kérdésünk az, miként fordulhatott elő, hogy a McLarenhez köthető ember bíráskodott ebben az ügyben. Csalódottak vagyunk a történtek miatt, most pedig átgondoljuk, milyen lépéseket tehetünk a folytatásban” – zárta gondolatait az Alpine vezetője.

Hozzászólok