A Red Bull versenyzője, Max Verstappen nyerte a Kanadai Nagydíjat, mögötte pedig az Aston Martin versenyzője, Fernando Alonso és a Mercedes képviseletében versenyző Lewis Hamilton végzett.
Briatore szerint ennél jobb dobogót a mai F1-ben el sem lehetett volna képzelni:
"Max Verstappen ismét a tőle megszokott dominanciát mutatta Kanadában, amit jól jelez, hogy csapattársa, Sergio Perez messze volt a jó eredménytől. Ez is azt mutatja, hogy nemcsak az autónak kell jónak lennie, hanem a versenyzőnek is fel kell nőnie a feladathoz."
Vasárnap a legnagyobb Forma-1-es bajnokokat láthattuk a dobogón. A sportág három legerősebb képviselője állt a dobogón.
mondta Briatore.
"Most várjuk a következő nagydíjat, ahol remélhetőleg a Ferrari ugyanolyan tempóban folytatja. Abban is reménykedhetünk, hogy az Aston Martin felzárkózik a Red Bullhoz, bár az már biztosnak tűnik, hogy a bajnoki cím ezúttal is Max Verstappenhez vándorol", tette még hozzá.