|2026. 04. 28. 17:24
Hazai pályán mutatkozik be igazán a Cadillac – látványos amerikai dizájnnal készülnek Miamira.

A Cadillac nem aprózza el első amerikai Forma–1-es hétvégéjét, a Miami Nagydíjra ugyanis különleges, kifejezetten hazafias festéssel készül, amely egyértelmű üzenetet hordoz. A csillagok és sávok motívuma dominál majd az autón, így a csapat látványosan vállalja amerikai gyökereit első hazai bevetésén.

A silverstone-i központú alakulat mindössze három futamon van túl F1-es történetéből, miután hosszú előkészítő munka után a TWG Motorsports támogatásával idén csatlakozott a mezőnyhöz. Az alapokat tapasztalt versenyzőpárosra bízták, hiszen Valtteri Bottas és Sergio Perez irányítja az autókat, ami stabil kiindulópontot jelent az új szabályérában.

Ötven csillag az első szárnyon

A Miami Nagydíjra készített festés az eddigi alapdizájnt gondolja újra, de nem radikálisan. A karosszérián megjelennek az Egyesült Államok zászlajának jellegzetes elemei, az első szárnyon pedig 50 csillag kapott helyet, mindegyik egy-egy államot jelképez.

A koncepció mögött a TWG mesterséges intelligenciával foglalkozó divíziója áll, amely nemcsak technológiai, hanem arculati szinten is szerepet vállal a projektben.

„A Cadillac Forma–1-es csapatának miami különkiadása természetes folytatása annak, amit eddig képviseltünk, és nem akar többnek látszani annál, ami. Tudatos és magabiztos megjelenés” – fogalmazott Cassidy Towriss, a csapat márkastratégiai vezetője.

Majd hozzátette, hogy különösen fontos számukra az első hazai verseny hangulata. „Ez az első otthoni futamunk, és szerettük volna, ha a szurkolók azonnal felismerik az autót, miközben mégis kapnak valami pluszt. Alig várom, hogy a pályán is lássák. Nincs jobb érzés annál, mint amikor hazai közönség előtt versenyzel.”

Több mint festés

A projektben részt vevő TWG AI elnöke, Drew Cukor szerint a dizájn túlmutat az esztétikán, hiszen identitást és ambíciót is közvetít.

„Miami mérföldkő a csapat számára, büszkék vagyunk rá, hogy a nevünk ott szerepel az autón. Ez a festés nem csupán látványelem, hanem egyértelmű állásfoglalás arról, kik vagyunk és hová tartunk” – mondta.

Szerinte két amerikai márka találkozása adja a projekt lényegét. „Közös bennünk az a hajtóerő, hogy folyamatosan feszegetjük a határokat és újítunk. Ez az együttműködés ettől különleges, a miami megjelenés pedig ennek az ambíciónak a vizuális lenyomata.”

Az autót először pénteken láthatja a közönség a Miami International Autodrome-on, ahol a megszokottaknál hosszabb, 90 perces első szabadedzéssel indul a hétvége. A szezon második sprintes fordulója következik, így a Cadillac rögtön éles környezetben mutathatja meg, mit tud hazai pályán.

Hozzászólok