Verstappen az utóbbi időben nem csupán a versenypályákon mutatott teljesítményével hívja fel magára a figyelmet, hanem a színfalak mögött végzett munkájával is. A holland pilóta a Forma–1-es kötelezettségein túl sem tud elszakadni a versenysporttól, odaadása pedig a közvetlen kollégáit is ámulatba ejti.
Nicky Catsburg a GT-versenyzés világából származó ismerőseitől kapott belső információkat a holland pilóta munkamódszeréről. „A Red Bullnál egyértelműen találtak valamit az autóban. Emellett sok információt kapok azoktól a szakemberektől, akikkel Max a GT-autós szereplései során dolgozik együtt, mivel sokukat személyesen ismerem. Állítólag egészen bámulatos, mennyire odafigyel minden egyes részletre” – fogalmazott Catsburg.
„Egyszerűen nem hagyja nyugodni az embereket, teljesen megőrülnek tőle. Minden este telefonál, és egész nap a fedélzeti kamerás felvételeket elemzi” – avatott be a részletekbe a versenyző.
A pályán nyújtott teljesítmény szintén bizakodásra ad okot a Milton Keynes-i csapatnál. Az F1 Maximaal cikkéből kiderül, hogy a teljesen eltérő karakterisztikájú helyszíneken elért eredmények alapján a Red Bull ismét jelentős lépéseket tett előre.
Négycsapatos csata a láthatáron
Jeroen Bleekemolen a NOS Forma–1-es podcastjában beszélt arról, hogy a különböző aszfaltcsíkokon elért jó szereplés komoly reményt adhat. „Ha megnézzük a pályák közötti különbségeket, Szingapúr vagy éppen Baku különösen jó visszacsatolás volt. Ezekből az eredményekből igenis lehet erőt meríteni” – mondta a szakértő, aki szerint Austinban és Mexikóban Verstappen általában még többet képes kihozni a technikából.
Bleekemolen úgy véli, hogy a mostani fejlődés és a holland pilóta hozzáállása a következő szezonban ismét a legfőbb esélyessé teheti a csapatot.
„A következő évre vonatkozóan én őket tenném az első helyre a világbajnoki harcban. A jelenlegi idényben ez már nem reális, de a következő szezonnak számomra ő a legfőbb várományosa” – tette hozzá Bleekemolen.
Louis Dekker szintén meg van győződve arról, hogy a Red Bull erős formában lesz, amiben Isack Hadjar várakozásokon felüli teljesítménye is szerepet játszhat. A szakértő szerint a fiatal versenyző jó szereplése kényelmesebb helyzetbe hozhatja az istállót.
Dekker elsősorban arra számít, hogy négy élcsapat vívhat majd ádáz csatát a győzelmekért. „Arra számítok, hogy Verstappen a Red Bullal, Norris a McLarennel, Antonelli a Mercedesnél, Hamilton pedig a Ferrarinál harcolhat majd egymással” – vázolta fel a várakozásait Dekker.
