További orvosi vizsgálatok várnak Charles Leclerc-re a Spanyol Nagydíj előtt, miután a monzai Olasz Nagydíjon elszenvedett óriási balesete után átmeneti látászavarokkal küzdött. A Ferrari pilótája a Parabolicában pördült ki a harmadik körben, miközben Oscar Piastrival csatázott a pozícióért.
A szalagkorlátnak csapódó autóból a monacói versenyző ugyan segítség nélkül ki tudott szállni, a becsapódás ereje miatt működésbe léptek a fedélzeti G-szenzorok. Az FIA orvosi stábja azonnal a helyszínre sietett, majd a kötelező vizsgálatokra a pályakórházba szállították, ahonnan hamar kiengedték a sajtókötelezettségek elvégzésére.
A maranellóiak versenyzője a média képviselőinek adott nyilatkozatában elárulta, a csattanást követően ijesztő tünetet tapasztalt. „Közvetlenül a baleset után egy kicsit gond volt a látásommal, a jobb szememmel nem láttam tisztán. Mostanra szerencsére minden rendben van, de a kocsiból kiszállva ettől ijedtem meg a legjobban. Ezt követően már csak a szokásos fájdalmakat éreztem itt-ott, ami teljesen normális egy ekkora becsapódás után, szóval semmi komolyabb probléma nincs” – mondta Leclerc.
A pilóta arról is beszélt, hogy az autó viselkedése már a becsapódást megelőzően sem volt teljesen megszokott. Az első és a második kör között különbséget érzékelt a teljesítmény leadásában, az adatokat megvizsgálva szeretne a végére járni a jelenségnek - írta a Racing News 365.
A Ferrari számára kifejezetten fájdalmas a monzai kiesés, hiszen a csapat hazai közönsége előtt szeretett volna az élmezőnyben harcolni. A kiábrándító kimenetel ellenére Leclerc igyekszik a következő feladatra összpontosítani, bár a madridi szereplése előtt még várnak rá kötelező ellenőrzések.
„Ez egyértelműen az év legfontosabb versenye a csapat számára, ahol rengeteg szurkoló biztat bennünket a lelátókról. Nagyon frusztráló a végeredmény, de sajnos már nem tudom megváltoztatni a történteket, ezért előre kell tekintenem.”
„Még vár ránk néhány további vizsgálat az éjszaka és a holnapi nap folyamán, hogy teljesen biztosak lehessünk abban, százszázalékos állapotban leszek Madridban. Ennek így kellene lennie, de jobb félni, mint megijedni” – fogalmazott a monacói pilóta.
