Miután a tavalyi Olasz Nagydíjon nagyszerű teljesítményt nyújtott a Williamsnél beugrósként, De Vries idénre állandó ülést kapott az F1-ben az AlphaTauritól. A holland korábban nem volt része a Red Bull juniorprogramjának, hiszen éppen az ellenfélnél, a Mercedesnél volt teszt- és tartalékversenyző.
A Monzában mutatott teljesítménye után azonban sokan méltatták őt, köztük Verstappen is, és elmondták, De Vries megérdemelne egy helyet a királykategóriában. Ez pedig végül a Red Bull testvércsapatának hála be is következett.
A 2023-as szezon egyébként az első olyan idény lesz 2006 óta, amikor két holland versenyző lesz a mezőnyben. Akkor Robert Doornbos a Red Bullnál, Christijan Albers pedig a Midlandnél ment.
Most egy alphatauris médiaesemény keretében kérdezték arról a korábbi F2-es és FE-bajnokot, hogy milyen a kapcsolata a mezőny regnáló bajnokával. „Max és én már nagyon fiatalon megismerkedtünk, hiszen azonos időben kezdtünk gokartozni, bár sosem versenyeztünk egymás ellen.”
„Valójában tavaly Monzában vettünk részt először ugyanazon a versenyen, és akkor éppen egymás mellől is rajtolhattunk, ami nagyszerű volt. Remek a kapcsolatunk egymással, a versenyzés világában nőttünk fel, az édesapáink segítettek minket, és végigjártuk Európát a gokartversenyek miatt. Emellett nagyon tiszteljük is egymást.”
„Nyilván ugyanabból az országból jövünk, ugyanazt a nyelvet beszéljük, ezért jól kijövünk egymással. Hiába vagyok én az idősebb, olyan érzésem van, mintha Max lenne a bátyám az F1-es paddockon belül, hiszen már rengeteg mindent elért, miközben sok tapasztalatot is gyűjtött” – zárta gondolatát De Vries.