A Formula-3-as mezőny szombat délelőtt az osztrák Red Bull Ringen teljesítette a sprintfutamát, amely a fordított rajtrács szabályának köszönhetően igazán izgalmas versenyt eredményezett. A rajtelsőségből James Wharton indulhatott, mögötte Giusti és a helyi favorit Charlie Wurz sorakozott fel, míg a bajnoki éllovas Camara a hatodik, a pénteki időmérőn pole pozíciót szerző Nikola Colov pedig mindössze a 12. rajtkockából várhatta a lámpák kialvását.
Az első körben nem történt komolyabb incidens, a vezető hat versenyző pozíciója változatlan maradt. A második kör elején azonban Sharp és Taponen ütközött egymással, melynek következtében mindketten kiestek, így a biztonsági autónak is be kellett avatkoznia.
A safety car mögött a sorrend Wharton, Giusti, Wurz, Badoer, Ugochukwu, Camara, Voisin és Colov volt. Érdekesség, hogy a bajnokságban harmadik helyen álló Tramnitz a 15., a negyedik pozícióban lévő Strömsted pedig a 14. helyen haladt – utóbbi tehát gyengén, előbbi viszont kimondottan jól kapta el a rajtot.
Az 5. körben újraindult a verseny, és Colov azonnal előzni tudott, megelőzve Voisint a hetedik helyért. Egy körrel később Badoer hibázott a kigyorsításnál, amit Ugochukwu ki is használt, így feljött a negyedik pozícióba. A brazil Camara is megpróbálta követni példáját, de végül nem járt sikerrel, ami a mögötte érkező Colovnak is nehézséget okozott, de a bolgár versenyző sikeresen meg tudta tartani pozícióját.
A hetedik körben újabb incidens történt, amikor Del Pino és Benavides ütközött, mindkettejüknek a bokszba kellett hajtania. A kavarodás legnagyobb nyertese Inthraphuvasak volt, aki egészen a nyolcadik helyig jött fel, mögötte pedig Stenshorne és Voisin következett.
Az élen eközben kiélezett csata zajlott, Giusti folyamatosan nyomást helyezett Whartonra, és a sprintfutam felénél a legjobb nyolc versenyző mindössze 2,5 másodpercen belül volt egymáshoz képest. Colov egy remekül kivitelezett manőverrel sikeresen megelőzte Camarát, feljőve ezzel a hatodik pozícióba.
A brazil azonban nem adta fel, és megpróbálta visszaszerezni helyezését a külső íven, de Colov határozottan védekezett. Camara kissé le is sodródott a pályáról, és nemhogy visszaszerezni nem tudta a hatodik helyet, de egészen a kilencedik pozícióig esett vissza.
A drámai pillanatok a 13. körben folytatódtak, amikor Badoer elhibázta az előzési kísérletét, és a hazaiak nagy kedvencét, Charlie Wurzot találta telibe, miközben a negyedik helyen haladó Ugochukwut próbálta megelőzni a 4-es kanyarban. Az ütközés következtében mindkét versenyző kiesett, így a biztonsági autónak ismét be kellett avatkoznia.
A safety car periódus alatt Strömstednek is ki kellett állnia, miután összeütközött Boyával. A biztonsági autó mögött a sorrend Wharton, Giusti, Ugochukwu, Colov, Inthraphuvasak, Stenshorne, Camara, Boya, Voisin és Tramnitz volt a pontszerző helyeken, de a 11. helyen álló Nael és a 12. pozícióban lévő Ramos sem adta fel a pontszerzési reményeit.
Négy körrel a leintés előtt újraindult a verseny, és Colov azonnal támadást indított Ugochukwu ellen a dobogós helyért, azonban nem járt sikerrel, sőt, csapattársa, Inthraphuvasak ellen is keményen kellett védekeznie, hogy megtarthassa negyedik helyét.
Az utolsó két kör rendkívül izgalmas versenyzést hozott, Camara több pozíciót is elveszített, míg Colov továbbra is a dobogóért küzdött. Az utolsó körben is számos előzés történt, bár a top 5 sorrendje már nem változott: James Wharton nyerte meg a sprintfutamot Giusti és Ugochukwu előtt, a negyedik helyen Colov, az ötödiken pedig Inthraphuvasak zárt.
Boya végül a hatodik helyen ért célba, Tramnitz pedig hatalmas kármentést bemutatva – a 17. helyről indulva – hetedikként intették le. A pontszerző helyeken végzett még Stenshorne, Voisin, valamint az utolsó körben az egy pontot érő tizedik helyét megtartó bajnoki éllovas Camara.
A bajnokságban így Colov hat ponttal csökkentette hátrányát Camarával szemben, akinek előnye 18 pontra olvadt. Az F3-as főfutamot vasárnap 8:30-tól rendezik, ahol Colov rajtolhat az élről, Benavides a második, Strömsted a harmadik pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását, míg Camara a hetedik rajtkockából indulhat.
