Hirtelen megváltozó időjárási körülmények és jelentős hőmérséklet-zuhanás várja a mezőnyt a Brazil Nagydíjon. A szombati hőség után vasárnapra alaposan lehűlt a levegő, miközben az eső sem csillapszik Interlagosban.
A megváltozott viszonyok nagyszerű lehetőséget kínálhatnak a mezőny végéről induló versenyzőknek. Max Verstappen és Lewis Hamilton egyaránt komoly rajtbüntetést kapott a megengedett feletti motorkomponensek használata miatt.
Hamilton a 20., míg Verstappen a 21. rajthelyről vághat neki a megmérettetésnek. Mindkét pilótára hatalmas felzárkózás vár a trükkös aszfalton.
Meglepő rajtsorrend és büntetések
A pole pozíciót Lando Norris szerezte meg, mögötte Andrea Kimi Antonelli zárt a második helyen. A harmadik rajtkockát Liam Lawson kaparintotta meg, míg Nico Hülkenberg a negyedik pozícióból indulhat az Audival.
George Russell ugyan a második leggyorsabb kört futotta az időmérőn, egy belsőégésű motor cseréje miatt öthelyes rajtbüntetést kapott. A brit versenyző ennek következtében csak a 7. helyről startolhat.
Drasztikus lehűlés és trükkös körülmények
A szombati kvalifikáció során még 29–30 Celsius-fokot mutattak a hőmérők, a futamra viszont 15 fok alá esik a hőmérséklet. A csapadék egész éjszaka folyamatosan esett, a Racing News 365 írása a kora délelőtti órákban várható a legintenzívebb esőzés, mielőtt a startra csendesedne a zápor.
A hideg aszfalt és a nyirkos pálya miatt a gumiabroncsok üzemi hőfokra hozása rendkívül komoly kihívás elé állítja a mezőnyt. A brazíliai helyszínen ráadásul a pillanat törtrésze alatt megváltozhat az időjárás, ami még inkább kiszámíthatatlanná teheti a versenyt.
