A Mexikói Nagydíj hétvégéjén azonnali hatállyal lecserélte Esteban Ocont a Haas, így a francia pilóta helyét Ryo Hirakawa vette át. A csapat meglepően gyorsan eltávolította Ocon nevét és matricáit a garázsból, hogy átadja a helyet az új beugrónak.
A francia versenyző távozását már korábban bejelentették, a legfrissebb fejlemények alapján viszont könnyen lehet, hogy idén már egyáltalán nem láthatjuk őt a pályán. A Haas ráadásul már le is igazolta a helyére az F2-ben vitézkedő Rafael Camarát a következő szezonra.
Ocon két évet töltött az amerikai istállónál, teljesítménye azonban messze elmaradt a várakozásoktól. A fiatal brit csapattársa, Oliver Bearman már a 2025-ös szezonjában és az idei évben is felülmúlta őt, miközben Ocon a csapat harminc pontjából mindössze hetet tudott gyűjteni.
Már nem először rúgják ki a szezon vége előtt
A 30 éves pilóta még mindig bízik a folytatásban - adta hírül a Gpfans, ám a fennmaradó üres helyekre minimális az esélye. A Racing Bulls és a Cadillac érdeklődése is elmaradt, a riválisok ugyanis láthatóan más opciókat mérlegelnek.
A helyzetét tovább nehezíti, hogy nem ez az első alkalom, amikor még a szezon vége előtt megválnak tőle. Két évvel ezelőtt az Alpine-tól is a szezonzáró előtt kellett távoznia, a korábbi csapatai pedig ritkán emlékeznek vissza rá szívesen.
Az Alpine ügyvezetője, Flavio Briatore a Drive to Survive sorozatban nem finomkodott, amikor Ocon utolsó szezonjáról nyilatkozott. „Esteban hónapokon keresztül folyamatosan amiatt panaszkodott, hogy az autója más, mint a másik. Nagyon nem szeretem az ilyesmit, senkinek sem kellene elkényeztetett kölyökként viselkednie” – nyilatkozta az olasz szakember.
Elfogytak a szövetségesei a paddockban
Egy versenyző életében egy korai menesztés még balszerencse is lehet, a második ilyen eset viszont már komoly intő jel a csapatok számára. Ocon ráadásul a mezőny tagjaival sem ápol jó viszonyt, hiszen korábban Pierre Gaslyval, Sergio Pérezzel és Fernando Alonsóval is mérgezővé vált a kapcsolata.
A francia pilóta a múlt héten maga ismerte el, hogy a helyzetéről alig néhány versenytársa érdeklődött. Kizárólag Lance Stroll kereste meg üzenetben, miközben Lewis Hamilton az Amerikai Nagydíj helyszínén váltott vele néhány szót.
A 2021-es Magyar Nagydíj győztese nem rossz versenyző, a csapatai előtt mégis felégette a hidakat az elmúlt években. A piacon érkező új generáció mellett a csapatvezetőknek el kell dönteniük, hogy egy fiatal tehetséget vagy egy tapasztalt, de konfliktusos pilótát választanak.
