Motorsport.hu|2025. 11. 10. 14:59
Oliver Bearman úgy véli, a Haas tökéletesen kivitelezte a brazíliai futamot, miután a brit versenyző ismételten erős pontszerző pozícióban ért célba. Szerinte a hatodik helynél több nem is volt a versenyükben, így maximalizálták a lehetőségeket.

A 20 esztendős tehetség élete legjobb F1-es eredménye után érkezett meg Brazíliába, hiszen Mexikóban a nagyon előkelő negyedik helyen ért célba. A formája pedig erre a hétvégére is kitartott, hiszen összességében most is remekül teljesített. Bár a szombati sprintfutam nem igazán jött neki össze, de az időmérő edzésen már ott volt a Q3-ban és a nyolcadik helyet szerezte meg.

A Q1-ben és a Q2-ben ráadásul a közvetlen élmezőnyben volt, így papíron akár előrébb is kvalifikálhatta volna magát. Ő ugyanakkor a nyolcadik pozícióból is remekül ment, a futam egy pontján pedig ismét a negyedik helyen haladt. A leintésig ketten ugyan még megelőzték őt, de a hatodik helyével így is ő lett a legjobb az élmenők mögött.

„Nagyon boldog vagyok. Úgy vélem, igazából tökéletes futamot sikerült teljesítenünk, és ez volt a legjobb eredmény, amelyet elérhettünk. Persze volt némi szerencsénk azzal, hogy páran kiestek, de ettől még nagyszerű versenyünk volt. Jó stratégia, jó tempó, néhány előzés, ami sosem annyira vicces, mert az is egyfajta rizikót jelent, de ettől még jól éreztem magam odakint.”

„Mexikó kisebb meglepetés volt, de most sikerült megtartanunk azt a lendületet a hatodik hellyel, ami nagyszerű érzés, és jó lehetőségekkel vágunk neki az utolsó három versenyhétvégének.”