A Japán Nagydíjon nemcsak Oliver Bearman lélegezhetett fel. A Forma–1 is szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis egy olyan problémára világított rá a suzukai hétvége, amely sokkal súlyosabb következményekkel is járhatott volna.
Bearman ugyan zúzódott térddel sétált el az orvosi központba, ám könnyen másként alakulhatott volna a történet. Ha az Alpine-nak csapódik, jóval kevesebb sebességet veszít, akár el is emelkedhetett volna az aszfalttól, és akkor egészen más forgatókönyvről beszélnénk. Ráadásul ugyanazon a napon egy másik kategóriában, kisebb tempónál is a kerítésen landolt egy autó ugyanazon a pályarészen – intő jel volt ez mindenkinek.
Három szerencsés körülmény
A történet itt azonban nem ér véget. Carlos Sainz arra figyelmeztetett, hogy ami Suzukában „csak” ijesztő baleset volt, az más helyszínen tragédiába torkollhat. „Ez bárhol megtörténhet, és vannak pályák, ahol a sebesség nagyobb, a bukótér kisebb, a következmények pedig súlyosabbak lennének” – mondta.
Elég a dzsiddai utcai pályára gondolni, ahol a kanyarok többségét 200 km/óra felett veszik be a pilóták, miközben a falak karnyújtásnyira húzódnak az ívtől. A beláthatóság korlátozott, a hibák ára pedig azonnal csattanás. Az eredeti versenynaptár szerint a mezőny kevesebb mint három héten belül ott versenyzett volna, ám a futam törlése végül váratlan mozgásteret adott a sportágnak.
Sőt, nemcsak az a hétvége esett ki, hanem a Bahreini Nagydíj is, így a szövetség nagyjából öt hetet kapott arra, hogy reagáljon. Ez a harmadik szerencsés fordulat, hiszen most valódi esély nyílik arra, hogy a problémát ne a következő éles hétvégén, kapkodva próbálják kezelni.
A szabályok árnyoldala
A gond gyökere az új technikai csomagban keresendő. Suzukában látványosan kiderült, hogy az autók energiafelhasználása különös mellékhatásokat szül: aki túl nagy tempót visz a kanyarba, az az egyenesben fizeti meg az árát. A rendszer szó szerint „kiszívja” az energiát, így paradox módon nem mindig az jár jól, aki a határon autózik.
Bearman szerint „néha jobban megéri 99 százalékon menni, mint teljes gázzal”, ami önmagában is árulkodó. A jelenség a versenyen is feltűnt: az úgynevezett „yo-yo”, amikor két autó oda-vissza előzi egymást az eltérő energiaszintek miatt, megosztotta a mezőnyt.
Volt, aki élvezetesnek nevezte a látottakat. Mások kevésbé voltak lelkesek. Lando Norris például nem értett egyet azzal az összevetéssel, hogy ez a jelenség a gokartos időkre emlékeztetne, míg Max Verstappen egyenesen arról beszélt, hogy ha a szabályokon nem változtatnak, akár az év végén hátat is fordíthat a sportnak.
A látvány kérdése azonban másodlagos. A valódi probléma a zárósebesség növekedése, amely bizonyos helyzetekben veszélyes különbséget teremt az autók között. A pilóták már korábban jelezték az FIA felé, hogy az új rendszer ilyen kockázatot hordoz, Suzuka pedig éles bizonyítékot szolgáltatott.
A következő állomás a Miami Nagydíj, ahol például a 11-es kanyar előtti nagy tempójú szakasz szintén rizikós lehet hasonló helyzetben. És mivel az elkövetkező két hétvége sprintformátumban zajlik, mindössze egyetlen szabadedzés áll majd rendelkezésre, ami tovább szűkíti a valós tesztelés lehetőségét.
Az FIA közleményben jelezte, hogy minden módosítás „alapos szimulációt és részletes elemzést” igényel. Ez érthető, hiszen akár az autók teljesítményének visszafogása, sőt az erősorrend felborítása is szóba kerülhet. Ám egyik szempont sem írhatja felül a biztonságot.
A Forma–1 most valóban szerencsés volt. Háromszor is. De a következő alkalommal már nem biztos, hogy ennyivel megússza.