Az első pozíció nem meglepő módon Max Verstappenhez került, ráadásul a maximális 10-es pontszámmal. Azok után, hogy a csapat már Hollandiában jobb formát mutatott, Monzában, egy olyan pályán, ahol tavaly pocsékul ment nekik, most visszataláltak régi önmagukhoz. Verstappen már a hétvége elejétől jobbnak érezte az autóját és a helyzetüket, a téttel bíró eseményeken pedig odatette magát.
A McLarenek előtt ugyanis sikerült megszereznie a pole-t, majd a vasárnapi versenyen egy rövid időre ugyan kicsúszott a kezéből az irányítás, de amint visszaelőzte Lando Norrist, már nem igazán volt kérdés, hogy meglesz-e idei harmadik, összességében pedig a 66. futamgyőzelme.
A két nap során ráadásul két F1-es rekord is a neve mellé került, hiszen a szombati pole-ja volt a sorozat valaha volt legnagyobb átlagsebességű köre, míg a vasárnapi győzelme az F1 történetének leggyorsabb versenye volt. A Red Bull és Verstappen ezúttal a korábbi önmagát idézte, így a kérdés most csak az, mit hoz számukra a folytatás.
A második helyen egy szintén remeklő versenyző, név szerint Alex Albon végzett, aki a kvalifikáció alkalmával ugyan már a Q2-ben búcsúzott, de a versenyen ez sem akadályozta őt abban, hogy újabb komoly felzárkózást bemutatva az előkelő hetedik pozícióban érjen célba.
A zsűri 9 ponttal jutalmazta teljesítményét, a saját bajnoki pontjai révén pedig már Andrea Kimi Antonelli elé került az egyéni tabellán, ahol szintén a szenzációs hetedik helyet foglalja el.
A lista harmadik helyére és a képzeletbeli dobogó legalsó fokára Lando Norris állhatott fel, aki 8,6 pontot kapott. A brit versenyző a rendkívül fájdalmas zandvoorti kiesés után erősen tért vissza, és tulajdonképpen egész hétvégén ő volt a jobbik mclarenes. Bár neki sem volt most ellenszere Verstappen tempójára, a futamon elért második helyével némileg csökkenteni tudta bajnoki hátrányát.
Persze az ehhez vezető csapatutasításról lehetne vitatkozni, de az tény, hogy Monzában Norris végig gyorsabb volt Oscar Piastrinál, így nem feltétlenül lett volna fair vele szemben, ha egy elrontott kerékcsere miatt bukja a pozícióját.
Az erősorrend negyedik helye Gabriel Bortoletót illeti meg, akiről mostanában szinte csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A fiatal brazil ugyanis háttérbe szorítja rutinos csapattársát, és az időmérő edzések mellett a versenyeken is jobbnak bizonyul nála. A növekvő önbizalma nagyon sokat segített neki, és Monzában ismét olyan teljesítményt rakott le az asztalra, amilyet már megszokhattunk tőle az év második harmadában.
A kvalin ezúttal is bent volt a legjobb tízben, majd a versenyen ugyan nem csinált semmi extrát, de nem is volt rá szüksége, hiszen a tempója így is elég volt egy nyolcadik helyhez és az ezzel járó négy ponthoz. Ami pedig a virtuális pontszámot illeti, az 8,4 lett.
Az ötödik helyen eközben komoly holtverseny alakult ki, hiszen Piastri, George Russell és Fernando Alonso is egyaránt 8 pontot zsebelt be a szakértőktől, ami azért is érdekes, mert eléggé eltérő hétvégéjük volt.
Piastri ezúttal kevésbé villogott, de a futamon megmutatta, hogy a bajnokságért küzdve is jó csapatjátékos, Russell ismételten kihozta az autójából azt, ami benne volt, Alonso pedig szinte erőn felül vitte a hátán az Aston Martint, amíg egy mechanikai hiba meg nem állította őt az újabb jó eredmény elérésében.
Rajtuk kívül még Charles Leclerc és Isack Hadjar holtversenyben lett a nyolcadik, míg Lewis Hamilton a tizedik helyet kapta meg az Olasz Nagydíjra vonatkozó rangsorban.