Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Charles Leclerc komoly nyomás alá helyezte a belgiumi futamon a győzelemért harcoló Mercedes-pilótát, aki emiatt kénytelen volt változtatni.

A Spa-Francorchamps-i dobogósok levezetőszobában folytatott beszélgetése rávilágított arra, milyen komoly taktikai csata zajlott a háttérben a Belga Nagydíj hajrájában. Az olasz versenyző elárulta, hogy a mögötte loholó Ferrari miatt módosítani kellett a W17-es energia-visszanyerő rendszerének beállításain.

A feszült párharc a második virtuális biztonsági autós fázis után bontakozott ki, amikor a Ferrari kiváló ütemben hívta ki kerékcserére Leclerc-t. A monacói pilóta így az élre állt, a Mercedes versenyzőjének pedig hosszas üldözés után sikerült csak visszavennie az első helyet.

A csata azonban az előzés után sem dőlt el, mivel Leclerc továbbra is lőtávolon belül maradt. A Scuderia Fans azt írta, ez a folyamatos fenyegetés kényszerítette arra a brackley-i mérnököket, hogy megváltoztassák az elektromos energia leadásának ütemezését.

Trükkös megoldás a kanyarokban

A Mercedes módosított taktikájának célja az volt, hogy Leclerc ne tudja aktiválni a támadáshoz szükséges előzési üzemmódot. Az energiaátadás átütemezésével Antonelli a pálya stratégiailag kulcsfontosságú pontjain tudott előnyt kiépíteni.

A levezetőszobában zajló párbeszéd során Leclerc azonnal jelezte, hogy észrevette a változtatást, mivel a Mercedes a záró kanyar előtt hirtelen el tudott lépni tőle. Antonelli megerősítette, hogy a 18-as kanyarban már maximális energiadeploymenttel ment, majd rendkívül agresszíven engedte fel a fékeket a tempó megtartásáért.

„Nagyon eltérő volt az energia leadása, ami rendkívül idegesítő” – mondta Leclerc a levezetőszobában. „Amikor mögöttem voltál, meg kellett változtatnom a beállításokat” – reagált Antonelli.

„Igen, láttam, mert az utolsó kanyar előtt mindig el tudtál húzni egy kicsit” – válaszolta a Ferrari pilótája, aki azt is észrevette, hogy ellenfele a tizennyolcas kanyarban rendkívül agresszíven engedte fel a fékeket, hogy megakadályozza az előzési üzemmód használatát.

Fejfájást okozó hibrid rendszerek

A pilóták közötti eszmecsere rávilágított arra a frusztrációra is, amelyet a jelenlegi Forma–1-es erőforrások bonyolultsága okoz a mezőnynek. Az elektromos energia kezelése rendkívül összetett feladat, hiszen a leadott teljesítmény mértéke folyamatosan változik az akkumulátor töltöttségétől, a pálya szakaszaitól és a választott motorbeállításoktól függően.

A belgiumi pályán a hosszú, padlógázas szakaszok miatt ez a kihívás még hangsúlyosabbá vált a hétvége folyamán. Bár a Ferrari a végsebesség terén elmaradt a riválisától, Leclerc nyomása mégis arra kényszerítette a Mercedest, hogy a határon használja a rendszereit a győzelem biztosítása érdekében.

Hozzászólok