A maranellóiak versenyzője úgy véli, az eset rávilágított a szabálykönyv egyik szürke zónájára. A konfliktus a negyedik kanyarban kezdődött, ahol a monacói pilóta kívülről próbálta megelőzni Hamiltont. A manőver során mindkét autó kiszélesítette a pályát, Leclerc pedig a fűvön átvágva tért vissza az 5-ös kanyarban, amivel átvette a vezetést. Hamilton az incidens következtében pozíciót veszített Max Verstappennel szemben.
A versenybírók ötmásodperces időbüntetést szabtak ki Leclerc-re a pályán kívüli előnyszerzésért. A szokásos 10 másodperces szankciót az enyhítette, hogy Hamilton is elhagyta az aszfaltcsíkot, a helyzet pedig a futam legelső körében történt.
A Ferrari a tervezett bokszkiállás során töltette le a büntetést ahelyett, hogy a pályán adatta volna vissza a helyezést. A versenyt végül Verstappen nyerte Hamilton és Andrea Kimi Antonelli előtt, Leclerc pedig a negyedik helyen zárt - írta a Racing News 365.
„Mindenképpen átbeszéljük a történteket. Nem tudom, hogy pontosan a lépésem miatt volt-e feldúlt, hiszen az ő megmozdulása is nagyon a határon mozgott” – nyilatkozta Leclerc.
„Szerintem inkább a teljes helyzetkezelés és a kiszabott büntetés bosszantotta fel. Ez olyasmi, amit mindenképpen tisztáznunk kell egymás között.”
„A leírt szabályok betartása néha rendkívül bonyolult. Előfordulnak olyan forgatókönyvek, amikor az egyik fél jóval többet nyer a másiknál, papíron mégis a meglévő előírásokhoz kell igazodnunk. Olyan pályákra lenne szükségünk, amelyek nem teszik lehetővé az ilyen határok és szürke zónák kihasználását” – tette hozzá a monacói pilóta.
