Sajtóhírek szerint a Red Bull vezetősége egyáltalán nem hajlandó elfogadni azt a hivatalos rangsort, amely alapján a Forddal közösen fejlesztett erőforrásukat a jelenlegi mezőny abszolút etalonjának minősítették. A holland De Telegraaf beszámolója alapján a csapatnál hatalmas a felháborodás a döntés miatt.
A besorolás értelmében az istálló semmilyen extra fejlesztési lehetőséget nem kap a jövőben. A helyzetet tovább súlyosbítja számukra, hogy a bajnokságot vezető Mercedes, valamint a konstruktőri második Ferrari is zöld utat kapott a módosításokra, miközben Max Verstappenék jelenleg csak a negyedik helyen állnak a csapatok pontversenyében.
A konfliktus középpontjában a gyártók közötti teljesítménykülönbségek csökkentésére létrehozott ADUO-rendszer áll. A legutóbbi, Kanadai és Monacói Nagydíj közötti értékelés során a szakemberek kizárólag a belsőégésű motorok nyers adatait vették figyelembe, a hibrid elemeket teljesen figyelmen kívül hagyták.
A számítások alapján a DM01-es kódjelű Red Bull-Ford blokk bizonyult a legerősebbnek. A riválisok közül a Mercedes, a Ferrari, a Honda, valamint az Audi is átlépte a két-, illetve négyszázalékos lemaradási küszöböt, így ők mindannyian extra fejlesztési időhöz jutnak.
Az FIA szerint a gyártók döntöttek így
Nikolas Tombazis, az FIA együléses szériákért felelős vezetője az olasz Motorsportnak adott interjúban tiszta vizet öntött a pohárba. A szakember elárulta, hogy a szövetség korábban felajánlott egy sokkal precízebb mérési módszert, ezt a lehetőséget a gyártók maguk söpörték le az asztalról.
„Nagyjából egy évvel ezelőtt felkínáltuk a motorbeszállítóknak egy bonyolultabb képlet alkalmazásának lehetőségét, amelyben az összes fontos paramétert kiterítettük volna az asztalra. Akkoriban meglehetősen határozottan elzárkóztak ettől, így jelenleg mindenféle korrekció nélkül dolgozunk, a szabályzat pedig világosan kimondja, hogy csak a motorok nyers erejét vesszük alapul” – fogalmazott a görög szakember.
Tombazis tisztában van vele, hogy a jelenlegi rendszer túlságosan leegyszerűsített képet mutat az erőviszonyokról.
„Nagyon egyértelmű, hogy a motor lóerőben mért tiszta teljesítményét olyan fontos, másodlagos paraméterek is befolyásolják, mint a turbina elosztójának hőmérséklete, maga a turbó vagy éppen a kipufogónyomás. Számos olyan tényező létezik, amely hatással van a motor teljesítményére” – tette hozzá az FIA igazgatója.
Azt egyelőre homály fedi, hogy annak idején az összes gyártó, köztük a Red Bull is ellenezte-e a bonyolultabb metódust, vagy csak a többség szavazta le a javaslatot. A Red Bull mindenesetre azért is tartja igazságtalannak a jelenlegi helyzetet, mert a belsőégésű motor puszta ereje a hibrid rendszer integrációs nehézségei miatt egyáltalán nem mutatkozik meg a pályán nyújtott teljesítményben.

