|2026. 04. 28. 10:37
A csapatok hatékonyabb autókat építettek, mint amire az FIA számított.

Az FIA már most elismeri, hogy nem biztos, hogy az idei technikai keretek véglegesek. Nicholas Tombazis szerint a csapatok olyan hatékonyságot hoztak ki az autókból, amellyel a szabályalkotók eredetileg nem kalkuláltak, így borítékolható, hogy a finomhangolás folytatódik.

Az együléses szériákért felelős szakember úgy látja, az energiafelhasználás egyensúlya eleve kényes pont volt, és a gyakorlat végül visszaigazolta a korábbi aggályokat.

„Már a szabályok elfogadásának első napján tudtuk, hogy amikor az elektromos energia és a belsőégésű motor teljesítményének aránya elér egy bizonyos szintet, az energia menedzselése komoly kihívássá válik. Igyekeztünk ezt több kompromisszummal kezelni” – fogalmazott Tombazis.

A helyzetet bonyolította, hogy az autók a pályán a vártnál gyorsabbnak bizonyultak. Több leszorítóerőt termelnek, ami ugyan javítja a kanyarsebességet, viszont féktávon kevesebb energiát tudnak visszanyerni, mint azt az FIA előzetesen remélte, így az energia-visszatermelés mértéke elmaradt az ideálistól, ami tovább nehezítette az egyensúly megtalálását.

A szakember emlékeztetett arra is, hogy nagyjából egy évvel ezelőtt már felmerült egy jelentősebb beavatkozás. „Azt javasoltuk, hogy a teljesítményt 350 kW-ról 200 kW-ra csökkentsük, ám ezt akkor elutasították. Végül abban maradtunk, hogy lefut néhány verseny, és utána döntünk arról, szükség van‑e módosításra – végül így is történt.”

Tombazis szerint mindez még korántsem a történet vége. „Nyilvánvaló, hogy nem utoljára pontosítjuk ezt a szabályrendszert. Továbbra is figyeljük a fejleményeket, és ha kell, újabb korrekciókat vezetünk be” – mondta, utalva arra, hogy a technikai versenyfutás könnyen újabb váratlan helyzeteket teremthet.

Hozzászólok