Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Lewis Hamilton elárulta, hogy a Ferrari folyamatos fejlődése ellenére sem foglalkozik jelenleg a világbajnoki pontverseny alakulásával.

Nem a bajnoki pontok számolgatásával tölti az idejét Lewis Hamilton, annak ellenére sem, hogy a Ferrari folyamatosan faragja a hátrányát az élmezőnyhöz képest. A brit pilóta hangsúlyozta, kizárólag arra koncentrál, hogy az előttünk álló versenyhétvégékből a maximumot hozza ki.

Az olasz istálló az idei szezonban a Mercedes legfőbb kihívójává lépett elő, ráadásul a maranellóiak autója nemcsak gyors, hanem rendkívül megbízható is. Hamilton a Brit Nagydíjat követően a harmadik helyet foglalja el a pontversenyben, harminckét ponttal lemaradva a Mercedes versenyzője, Kimi Antonelli mögött, George Russell előnye pedig mindössze hét pont a hétszeres világbajnokkal szemben, aki az első kilenc futamon öt dobogós helyezést, köztük egy barcelonai győzelmet szerzett.

Csapatmunka és folyamatos fejlődés

A brit pilóta továbbra is rendkívül elkötelezett, és korábban többször utalt rá, hogy a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki cím megszerzéséig az F1-ben akar maradni. Az Osztrák Nagydíj előtt azonban leszögezte, jelenleg egyaltaán nem foglalkoztatja a pontverseny állása.

„Rendkívül büszke vagyok a gyárban dolgozó teljes stábra, hiszen a csapatból mindenki hozzáteszi a magáét a sikerhez” – mondta.

A tapasztalt versenyző szerint az olaszok a háttérben komoly előrelépést tettek az elmúlt időszakban. Fred Vasseur csapatfőnök irányításával ugyanis minden részleg magasabb szintre lépett, így a szervezet is sokkal hatékonyabban működik.

„Mindenki emeli a saját szintjét, mindenki egy kicsit többet tesz bele, mint korábban. Szorosabban és egységesebben dolgozunk együtt Fred nagyszerű vezetése alatt, ennek eredményeként pedig látjuk azokat a javulásokat, amelyeket kértünk” – magyarázta a Ferrari pilótája.

Nem a jövőt, a jelent kell tökéletesíteni

A brit versenyző kitért a Ferrari legújabb motorfejlesztésére is, amelyet bíztató lépésként írt le, nem pedig tökéletes, végleges megoldásként. A felfelé ívelő trend ellenére Hamilton egyértelművé tette, hogy kizárólag a hibátlan teljesítményre fókuszál.

„Nem gondolok a bajnokságra. Mindig a következő futam jár a fejemben, illetve az, hogy olyan teljesítményt nyújtsunk, mint Barcelonában, ahol a kerékcserék és a stratégia is tökéletesen összeállt.”

„Az a legfontosabb, hogy minden egyes hétvége így alakuljon, nem pedig az, hogy mi fog történni tizenöt verseny múlva” – zárta gondolatait Hamilton.

Hozzászólok