Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2025. 08. 06. 09:30
A Mercedes versenyzője olaszországi nyaralásáról posztolt, majd bejelentette távozását.

A Forma-1-es csapatok megkezdték a kötelező kéthetes nyári leállást, amelynek során a gyárak bezárnak, és a személyzet tagjainak tilos bármilyen munkát végezniük. Minden alakulat maga választhatja meg, hogy pontosan mikor tartja ezt a 14 napos szünetet, a többség azonban a hét végén kezdi meg a pihenést.

A pilóták esetében természetesen más a helyzet, hiszen ők saját ütemtervük szerint élnek ebben az időszakban is. Míg például Charles Leclerc ma is a Pirelli abroncs-tesztelésén dolgozik, addig George Russell már az olaszországi vakációjáról osztott meg képeket a rajongókkal.

A brit versenyző barátnőjével, Carmen Montero Mundttal piheni ki az idény első felének fáradalmait egy luxusjachton az olasz partok közelében. Russell ma több fotót is közzétett a közösségi médiában, ugyanakkor bejelentette, hogy egy időre búcsút int az online világnak.

„Távozom a közösségi médiából" – írta a képek alá a Mercedes pilótája, hozzátéve: „Egy időre búcsút mondok."

A nyári szünet egyébként minden évben kiváló lehetőséget biztosít a versenyzőknek és a csapattagoknak, hogy feltöltődjenek a szezon második felére, amely idén is rendkívül sűrű programot tartogat.

Hozzászólok