Romain Grosjean már várja, hogy Fernando Alonso bemutatkozzon az Aston Martin Forma-1-es csapatában, szerinte a kalandja lehet siker, de kudarc is.

Romain Grosjean szerint a 2023-as szezon egyik legnagyobb attrakciója Fernando Alonso bemutatkozása lesz az Aston Martin csapatánál. A francia Youtube-csatornájára feltöltött videójában dicsérte a spanyol pilótát és szerinte a váltás számára egy igazi „mindent vagy semmit”-lépés volt.

A francia versenyző nem rejtette véka alá csodálatát a kétszeres világbajnokkal szemben, rámutatva, hogy kora ellenére még mindig tud hova fejlődni: „Már tudjátok, hogy nagyon bírom Fernando Alonsót. Csodálom a hozzáállását, az elkötelezettségét, hogy mennyire beleéli magát a versenyzésbe. Negyven év feletti, de úgy vezet, mintha 22 lenne, minden szabadedzésen a maximumot adja.”

Grosjean azt is elmondta, várja már, hogy láthassa, mit tud a kétszeres világbajnok a silverstone-i alakulatnál, megjegyezve, hogy az ilyen döntések nem mindig a legjobbak voltak a számára: „Várom már, hogy lássam, mire lesz képes az Aston Martinnal. Ez egy mindent vagy semmit helyzet.”

„Alonsót karrierje során láthattuk már számos alkalommal csapatot váltani, de nem mindig a legjobbaknál kötött ki. Remélem jó autója lesz, amivel meg tudja nekünk mutatni, hogy mit tud” – zárta mondandóját a francia.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL