Az imolai versenypálya májusban rendezte meg az utolsó Emilia-Romagna Nagydíjat a jelenlegi szerződés alapján, és bár a promóterek abban bíztak, hogy sikerül új megállapodást kötniük a Forma–1 vezetésével, ez nem történt meg, hiszen a 2026-os szezon hivatalos naptára már nem tartalmazza az Autodromo Enzo e Dino Ferrari helyszínét.
Ennek ellenére Imola nem mondott le arról, hogy ismét futamot rendezzen, ugyanis a PlanetF1 információi szerint a verseny szervezői jelenleg is tárgyalnak a Forma–1 vezetésével arról, hogy a közeljövőben rotációs rendszerben térhessenek vissza a versenynaptárba egy másik európai futammal felváltva.
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Imola a Belga Nagydíjjal váltaná egymást, amelynek szerződése 2031-ig érvényes, azonban 2027 után már csak rotációs alapon kerülne sor a futamokra. Amennyiben sikerül megállapodni, Imola 2028-ban és 2030-ban térhet vissza a Forma–1-be.
Ugyanakkor a megegyezés még távolinak tűnik, hiszen több európai pálya is szeretne rotációs alapon futamot rendezni, köztük Portimao, Hockenheim és Barcelona is.