Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Isack Hadjar belgiumi teljesítményével egyértelműen bizonyította a helyét a csapatban, miközben Max Verstappen jövője továbbra sem tisztázott.

Miközben Max Verstappen 2027-es jövője továbbra is bizonytalan, Isack Hadjar helyzete egyre stabilabbnak tűnik a Red Bullnál. A négyszeres világbajnok a Belga Nagydíjon ismét elzárkózott attól, hogy megerősítse maradását, francia csapattársa viszont újabb meggyőző teljesítménnyel erősítette meg pozícióját az istállón belül.

Laurent Mekies csapatfőnök már a futam előtt méltatta versenyzője profizmusát és fejlődését a Bildnek adott interjújában. Spa-Francorchamps-ban aztán Hadjar a csapatvezető szerint is eddigi legjobb versenyét futotta a Red Bull színeiben.

A francia szakember úgy látja, Hadjar tempója az RB22-es valós potenciálját is megmutatta, a csapatnak ugyanis immár két folyamatosan versenyképes autóra van szüksége. Az elmúlt évekre jellemző egyszemélyes felállás a múlté, így mindkét pilótát a lehető legkényelmesebb helyzetbe kell hozniuk.

„Egyértelműen képes volt az autó a második és harmadik helyért harcolni, Isack tempója is ezt igazolja. Idén nyilvánvalóan nagyon fontos elem volt számunkra, hogy a második autó is versenyképesebb legyen. Fontos, hogy két erős versenyzőnk legyen, most pedig ez a helyzet” – fogalmazott Mekies.

Hadjar pályafutása eddigi legjobbjának nevezte a belgiumi futamot. Az időmérőn a motorcsere miatt eleve a mezőny végéről indulhatott, ezért a szabadedzéseken tudatosan a hosszú etapokra koncentráltak ahelyett, hogy az egykörös tempót erőltették volna.

„Tudtuk, hogy a motorcsere része a hétvégi tervnek, ezért szinte a rajtrács végéről indulunk, a szabadedzéseken rengeteget dolgoztunk ezen. Nem az egykörös teljesítmény volt a prioritás, ez pedig kifizetődött. Nagyon örülök, hogy a hosszú etapokra koncentráltunk, szerintem ez rengeteget segített. A következő versenyen talán változtatunk a megközelítésen, mert ez most nagyon jól működött.”

Az utolsó bokszkiállás után a francia versenyző nagyjából tizenöt másodperces hátrányban tért vissza a pályára Verstappen mögött, a leintésig azonban tizenkét másodpercre csökkentette a különbséget a négyszeres világbajnokkal szemben.

„Az egykörös tempót illetően a szezon kezdete óta megmutattam, amit meg kellett mutatnom. Ami a versenytempót illeti, valószínűleg a mostani volt az eddigi legjobb futamom. A tempómat tekintve az élen állók szintjén vagyok, vagyis nagyon elégedett lehetek.”

„A csapattal töltött első tíz futamommal is elégedett vagyok, most viszont tettünk egy lépést előre. Őszintén szólva várom a folytatást, mert csapatként még mindig vannak finomítandó dolgok, méghozzá jó értelemben. Úgy gondolom, még rengeteg terünk van a fejlődésre” – nyilatkozta Hadjar.

Szakértői dicséretek

A pilóta teljesítménye a korábbi Forma–1-es versenyzők figyelmét sem kerülte el. Timo Glock, a Sky Deutschland szakértője a 2026-os szezon egyik legnagyobb felfedezettjének tartja a franciát, miközben sokan lehetetlennek tartották, hogy valaki sikerrel vegye fel a versenyt Verstappennel a Red Bullnál.

„Számomra ő az év egyik embere. Visszatekintve mindenki kétségbeesett attól a gondolattól, hogy Max Verstappen csapattársa legyen, erre ő jön, vállalja a kihívást, majd sikereket ér el. Minden hétvégén egyre jobban megmutatja ezt, időnként Max Verstappen szintjén van, Belgiumban pedig kivételes volt a versenytempója. Ez volt az, ami eddig egy kicsit hiányzott neki a csapattársával szemben, szóval egy abszolút figyelemre méltó hétvégét zárt” – értékelte a helyzetet Glock.

A belga hétvége nemcsak a versenytempó miatt volt kiemelkedő Hadjar számára, az időmérőn ugyanis komoly stratégiai szerepet is vállalt. Két egymást követő alkalommal is szélárnyékot adott Verstappennek, amivel nagymértékben hozzájárult a holland második rajthelyéhez.

Tom Coronel, a Viaplay szakértője szerint ez a hozzáállás hosszú távon is kifizetődő lehet. Bár világbajnokként még nem tudja elképzelni a franciát, úgy véli, a jelenlegi környezet teljesen ideális a fejlődéséhez.

„Egy olyan manőverrel, mint Hadjaré, ez egy kétirányú utca. Az ilyen típusú hozzáállás természetesen erősíti a bizalmat a csapaton belül, így sok jóindulatot és hitelt lehet felhalmozni. Félreértés ne essék, rajta kell tartanunk a szemünket. Futamokat nyerhet, ha a Red Bull még egy kicsit fejlődik, de bajnokságot még nem. A legjobb dolog, ami történhet vele, hogy a létező leggyorsabb pilóta csapattársa. Sokat tanulhat tőle, ám amíg Max ott van, szerintem továbbra is ő lesz előrébb” – zárta gondolatait a holland exversenyző.

Hozzászólok