Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Lewis Hamilton többször is beszélt már arról, hogy fekete bőrű pilótaként egyáltalán nem volt könnyű dolga eljutni odáig, ahol most tart, hiszen rengeteg megpróbáltatást kellett kiállnia. Most egy dokumentumsorozatban ismét e témát boncolgatta.

Hamilton, aki 2007-ben mutatkozott be a királykategóriában, mára statisztikailag a valaha volt legsikeresebb versenyzőnek számít, hiszen 100-nál is több futamgyőzelme, majdnem 200 dobogós helyezése és persze hét világbajnoki címe van.

Az utóbbi években pedig egyre erősebben kezdett kampányolni a sokszínűség és a befogadás mellett, szavait pedig általában tettek is követik. 2020-ban felállította például a Hamilton Bizottságot, miközben csapatával, a Mercedesszel létrehozták az Accelerate 25 programot, hogy segítsék az alulreprezentált csoportokba tartozókat eljutni a Forma–1-be.

A brit most a BBC One We Are England című dokumentumsorozatában tűnt fel, ahol arról mesélt, hogy milyen nehézségekkel szembesült karrierje során a bőrszíne és hovatartozása miatt.

„Szerintem a legnagyobb problémát az jelentette, hogy én voltam az egyetlen színesbőrű a pályán az édesapámat leszámítva. A legnagyobb vállalatoknál és cégeknél is hiányzik a sokszínűség minden szinten.”

„Nagyon kevés a vezető pozícióban lévő fekete személy, ezért hoztam létre a bizottságot, hogy feltárjuk, milyen akadályozó tényezők állnak a fiatal, alulreprezentált csoportok útjába, akik szeretnének bekerülni a sportunkba” – mondta a Hamilton Bizottság elsődleges feladata kapcsán.

Sok fiatal tehetség pályafutása túl korán ér véget amiatt, mert nem kapják meg a megfelelő pénzügyi támogatást és hátteret, ezért Hamilton reméli, a jövőben többen állnak majd be a nehezebb háttérrel rendelkezők mögé.

„Az a gond a sportunkkal, hogy drága. Ettől függetlenül azért elég sok ember és cég van odakint, akik szeretnének javítani a sokszínűségen és a befogadáson. Sokan akarnák közvetíteni a megfelelő üzenetet. Nemcsak arról van szó, mit csinálsz a pályán, hanem arról is, hogy miként mutatod be magad. Hogyan kezeled a helyzetet, amikor vereséget szenvedsz.”

A Mercedes pilótája pedig a jövőben is elkötelezetten fogja folytatni a sokszínűségért folytatott harcát, és csapatával együtt igyekszik minél többet tenni azért, hogy a feketék és más, színesbőrű emberek közül minél többen kapjanak lehetőséget a motorsportban.

Hozzászólok