Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2026. 07. 02. 18:41
A hétszeres világbajnok szerint egykori csapata szárnyal, ám Max Verstappen is komoly veszélyt jelenthet rájuk.

Lewis Hamilton szerint szinte lehetetlen küldetés utolérni a Mercedes párosát a világbajnoki pontversenyben, hacsak nem folyamodik drasztikus eszközökhöz. A brit versenyző a Brit Nagydíj előtt rendezett sajtótájékoztatón viccesen megjegyezte, hogy talán be kellene osonnia korábbi csapata garázsába, és kilazítani a csavarokat az autókon.

A maranellóiak pilótája jelenleg a harmadik helyet foglalja el a tabellán, lemaradása pedig negyvenhat pont a listavezető Andrea Kimi Antonelli mögött. Az olasz pilóta rendkívül magabiztosan, negyven pontos előnnyel vezeti a bajnokságot George Russell előtt, így a riválisoknak igencsak fel van adva a lecke.

„A Mercedes egy egészen elképesztő csapat, fantasztikus látni, ahogyan teljesítenek. Csodálatos nézni, amikor egy szervezet ennyire tökéletes szinergiában működik, ráadásul amit idén letettek az asztalra, az valóban félelmetes. Úgy gondolom, bárkinek rendkívül nehéz lesz felzárkóznia mögéjük” – vélekedett Hamilton.

A GP Blog szerint a hétszeres világbajnok ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a Red Bull Racing ausztriai fejlesztései komoly veszélyt jelenthetnek a bajnokságban. Max Verstappen csapata ugyanis jelentős lépést tett meg a legutóbbi versenyen, így a holland pilóta újra beleszólhat a küzdelmekbe.

„Kétségtelenül arra számítok, hogy Max komoly kihívó lesz, hiszen megvan a technikai háttere ahhoz, hogy felvegye a versenyt a Mercedesszel. Arra számítok, hogy nagyon erősek lesznek, nekünk pedig csapatként továbbra is hinnünk kell magunkban, megőrizni a hidegvérünket és folytatni a munkát” – magyarázta a brit.

Hamiltonnak nincs túl sok esélye

Hamilton szerint minden egyes hétvégéből a maximumot kell kihozniuk, sőt néha még annál is többet, mint ami az autó valós teljesítménye alapján lehetséges lenne. Úgy véli, lesznek olyan pályák, ahol kiegyenlítődhetnek az erőviszonyok, a hosszú egyenesek nélküli Budapesten például szorosabb csatára van kilátás, a csapatnak pedig éppen az ilyen helyszínekre van szüksége.

Bár a listavezető olasz pilóta előnye tetemes, Hamilton szerint még túl korai lenne feladni a küzdelmet, hiszen rengeteg pontot lehet még szerezni a hátralévő futamokon.

„Kimi nagyon messze van már, a legutóbbi futamon pedig még tovább növelte az előnyét. Ez egy jó ébresztő volt számunkra, ám amíg matematikailag van esély, addig nincs vége. A csapatnál mindenki rendkívül motivált, és a végsőkig feszíti a határokat, ennél többet pedig nem is kérhetnék” – zárta gondolatait a tapasztalt versenyző.

Hozzászólok