Motorsport.hu|2025. 11. 16. 08:55
Hamilton szerint túl sok a negatív vélemény az idősebb generációtól a fiatal pilótákkal szemben.

Lewis Hamilton a Sao Pauló-i hétvégén arról beszélt, hogy a Forma–1-ben egyre több fiatal kap lehetőséget, ám szerinte a sport régi hangadói gyakran indokolatlanul élesen bírálják őket. A hétszeres világbajnok úgy látja, a friss generáció magabiztosan állja a sarat, miközben folyamatosan fejlődik.

A mezőnyben idén hat újonc szerepel, köztük Andrea Kimi Antonelli, Oliver Bearman, Liam Lawson, Gabriel Bortoleto, Isack Hadjar és Franco Colapinto. Hamilton szerint mindannyian bebizonyították, hogy helyük van a rajtrácson, még ha némelyikük jövője egyelőre kérdéses is. Lawson például továbbra is várja, hogy a Red Bull eldöntse, hosszabbítanak-e vele 2026-ra.

A Ferrari pilótája arról beszélt, milyen világosan emlékszik saját első szezonjára.

„Jó érzés látni, ahogy ezek a srácok megérkeznek a mezőnybe. Amikor 2007-ben bekerültem, pontosan ugyanezt éltem át. Az ember tele van elvárásokkal, aztán hamar kiderül, hogy a valóság egészen más, és a versenyzés mellett rengeteg minden mással is meg kell küzdeni” – mondta, majd kitért arra is, hogy a fiatalok ma jóval nagyobb figyelem alatt állnak a közösségi média miatt.

Úgy folytatta, hogy a túlzó kritika sokszor azoktól érkezik, akik saját pályafutásuk során nem értek el jelentős sikereket.

„Mindig is szerettem támogatni a fiatalokat, és ez akkor sem változik, ha egyszer visszavonulok. Sokszor onnan érkeznek a vélemények, főként korábbi pilótáktól, akik valójában soha nem jutottak igazán magasra. Én viszont nagyon örülök annak, hogy a most érkezők igyekeznek a saját útjukat járni, és mosolyogva csinálják, amit szeretnek” – mondta, hozzátéve, hogy kíváncsian várja, merre vezet a karrierjük.

Hamilton a saját kritikáira is reagált, hiszen a Ferrarihoz való átigazolását több korábbi ismert személy – köztük Bernie Ecclestone, Damon Hill és Ralf Schumacher – is megkérdőjelezte.

A brit versenyző úgy érzi, hozzászokott már ehhez a fajta hangnemhez. „Mindig jönnek ezek a negatív kommentek, de sosem válaszoltam az idősebb, többnyire fehér férfiaknak, akik elmondják, szerintük hogyan kellett volna döntenem. Inkább azzal mutatom meg, kinek van igaza, ahogyan megjelenek, és ahogyan vezetek” – fogalmazott.

A Ferrarinál töltött első szezonja eddig valóban nehézkes, hiszen a 21 futamból egyiken sem állhatott dobogóra, a legnagyobb eredménye pedig a sanghaji sprintgyőzelme volt. A brazil versenyhétvége különösen frusztrálóan alakult, hiszen műszaki hiba miatt kiesett, ami után a szezonját „rémálomnak” nevezte.