A Mercedes hétszeres világbajnoka egyelőre nem tudja, milyen lesz a közös munka a brackley-i alakulat frissen megszerzett harmadik számú pilótájával, Mick Schumacherrel, de arra számít, hogy nem lesz napi szintű a kapcsolatuk.

Mick Schumacher a Haas színeiben mutatkozott be 2021-ben mutatkozott be a száguldó cirkuszban, azonban úgy fest, teljes állású versenyzőként egyelőre nem tudta megvetni a lábát a sorozatban.

Az amerikai alakulat nem hosszabbította meg idén lejáró szerződését, és helyette honfitársát, Nico Hülkenberget választotta, a Mercedes viszont mentőövet dobott neki és a német lesz a csapat harmadik számú versenyzője.

Toto Wolff csapatfőnök nem titkoltan kedveli a 23 esztendős pilótát, hiszen korábban édesapjával, Michael Schumacherrel is dolgozott együtt és annak ellenére, hogy most nem kapott helyet az F1-es rajtrácson, tehetségesnek tartja. Ezzel a véleménnyel Lewis Hamilton is egyetért.

„Mick nagy érték a Mercedes számára. Német versenyző és az édesapja, valamint a csapat már korábban is szoros kapcsolatban álltak egymással. Nagy tehetségnek tartom“ - nyilatkozta a hétszeres világbajnok a Sport Bildnek.

A brit azonban nem biztos abban, hogy napi szintű kapcsolatban lesz majd új kollégájával, hiszen az elmúlt években jelentősen átalakult a harmadik számú versenyzők szerepköre a száguldó cirkuszban.

„Valójában már nem olyan szoros a munkakapcsolatod a harmadik számú versenyzővel, mint korábban. Sokat dolgoznak a szimulátorban, nem úgy van már, mint régebben, még akkor is, ha továbbra is csapattársak leszünk“ - fogalmazott Hamilton.

A Mercedes rutinos pilótájának jövője is sokakat érdekel, jelenlegi kontraktusa pedig 2023 végén le is jár, de Toto Wolff az elmúlt időszakban többször is elhintette, hogy ez is egyike lesz azoknak a kérdéseknek, amelyeket a téli szünet folyamán meg fog oldani a csapat.

„Egyelőre nem szorít minket az idő, mivel az elmúlt hónapokban folyamatosan úton voltunk. Ez most megváltozik, de az biztos, hogy maradok. Azt hiszem, minden sportoló arról álmodozik, hogy világbajnokként fejezhesse be pályafutását és ezzel én is így vagyok“ - árulta el Hamilton.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL