Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Lewis Hamilton szerint sürgősen javítania kell a koncentrációján, mert a Ferrari nem engedhet meg magának több gyenge hétvégét.

Lewis Hamilton kíméletlen önkritikát fogalmazott meg a Belga Nagydíj után, miután úgy érzékelte, hogy az utóbbi időben visszaesett a teljesítménye a csapattársához képest. A brit szerint a jövőben, így a soron következő mogyoródi futamon is sokkal összeszedettebbnek kell lennie, ha versenyben akar maradni a világbajnoki címért.

Bár a Ferrari versenyzője nagyszerűen kezdte a szezont, a legutóbbi két versenyhétvégén Charles Leclerc gyorsabbnak bizonyult nálánál. Hamilton a jelek szerint kissé nehezen viseli ezt a helyzetet, a spái hétvége szombati napján nyújtott teljesítményével pedig különösen elégedetlen volt.

A Sky UK televíziónak nyilatkozva fejtette ki a véleményét, az értékelését pedig a Formula Passion is szemlézte. Hamilton szerint a csapat jelenlegi formája ugyan biztató, a saját teljesítményén azonban sürgősen javítania kell.

„A negyedik pozíció és az istálló általános tempója rendkívül biztató, ám úgy gondolom, hogy még nagyon hosszú út áll előttünk. Nem engedhetek meg magamnak több olyan hétvégét, mint a mostani, különösen a szombaton történtek fényében. A következő hétvégére ezért jelentősen növelnem kell a koncentrációs szintemet” – nyilatkozta a brit pilóta.

Siker és váratlan házon belüli csata

A Ferrari pilótája 10 futamot követően kifejezetten előkelő helyet foglal el a tabellán, hiszen a megszerzett győzelmeinek köszönhetően a 2. helyen áll az egyéni pontversenyben. Az éllovas Andrea Kimi Antonelli mögött jelenleg 45 pont a lemaradása.

Különösen meglepő az istállón belüli erősorrend alakulása. Hamilton ugyanis 33 ponttal előzi meg monacói csapattársát, amire a szezon rajtja előtt kevesen számítottak.

A világbajnok megújulását jól mutatja, hogy az idei szezon első felében már 159 pontot gyűjtött. Ez a mutató azért is döbbenetes, mert három egységgel több annál, mint amennyit a rendkívül nehézkesen alakuló 2025-ös szezon mind a 24 versenye alatt összesen össze tudott kaparni.

Hozzászólok
(1)