Hockenheim a tulajdonosváltás után ismét F1-es futamot rendezne.

A Forma–1 elnöke, Stefano Domenicali nemrégiben megerősítette, hogy Portugália, Törökország és Németország részéről is komoly érdeklődés mutatkozik a világbajnoki versenynaptárba való visszatérés iránt, a Hockenheimring új tulajdonosai pedig most hivatalosan is megerősítették, hogy valóban szeretnék ismét vendégül látni a királykategóriát.

A németországi versenypálya többségi tulajdonrészét 2024 augusztusában vásárolta meg az Emodrom nevű befektetői csoport, amely 5,5 millió eurót fizetett a 74,99%-os részesedésért. A céljuk az, hogy az ikonikus helyszínt egy élménypark központjává alakítsák, miközben komoly összegeket fordítanak a versenypálya infrastruktúrájának korszerűsítésére is.

A pálya igazgatója, Jörn Teske szerint a Forma–1 visszatérése nemcsak lehetséges, hanem kölcsönös szándék is van rá.

„Nem kérdés, hogy Hockenheim részéről komoly érdeklődés mutatkozik a Forma–1 iránt, és örömmel látjuk, hogy ez az érdeklődés nem egyoldalú” – mondta Teske, majd hozzátette: „A magánbefektetők bevonása új lendületet adhat a projektnek, ami kulcsfontosságú lehet a megvalósítás szempontjából.”

Teske ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a gazdasági fenntarthatóság továbbra is elsődleges szempont marad.

„A legfontosabb, hogy a Forma–1-es modell pénzügyi szempontból is működőképes legyen. Ezért most az a célunk, hogy minden olyan feltételt és körülményt alaposan megvizsgáljunk, amelyek szükségesek egy nagydíj megrendezéséhez” – mondta a pálya vezetője.