|2026. 02. 24. 20:24
Laura Müller és Hannah Schmitz lesz az első két nő, akikről F1-es kanyart neveznek el, miután kiderült, hogy az Albert Park-i versenypálya 6-os kanyarját a nemzetközi nőnap jegyében átkeresztelik.

A világ számos versenypályáján hagyomány, hogy különböző kanyarokat híres versenyzőkről vagy a motorsport világában valami nagyot alkotó egyénekről neveznek el. Most azonban kicsikét más a helyzet, hiszen ez a megtiszteltetés Esteban Ocon versenymérnökét, Laura Müllert, illetve a Red Bull csapatának stratégiai vezetőjét, Hannah Schmitzet éri.

Ez az egész az In Her Corner nevű kezdeményezés része, amely egy ausztrál mérnökszövetség és a nagydíjat rendező szervezet közös találmánya, és a lényeg, hogy inspirálni tudják a mérnökök következő generációját.

Müller lett az F1 történetének első női versenymérnöke, amikor a 2025-ös szezonban Ocon mellett kezdett el dolgozni, a francia pilóta pedig az elmúlt évben többször is elismerően beszélt róla, és eddig a közös munka is jól ment.

Schmitz eközben már több versenyzővel is dolgozott karrierje során, az elmúlt években pedig kulcsszerepet játszott az alakulat versenystratégiáinak kidolgozásában. A Red Bull sokat köszönhet neki, hiszen a stratégiai döntései révén számos győzelmet és dobogós helyezést tudtak elérni.

„Ez a kezdeményezés annak az üzenetnek a fontosságát hirdeti, hogy »ha látod, akkor te is azzá válhatsz«. Minél többet tehetünk tehát azért, hogy rávilágítsunk a nők mérnöki eredményeire, annál jobb. Megtiszteltetés számomra, hogy a Forma–1-es karrierem ilyen korai szakaszában részese lehetek ennek az elismerésnek, és remélhetőleg ez motiválóan hat majd a lányokra és a fiatal felnőttekre, akik hasonló utat szeretnének bejárni” – mondta Müller.

„Fontos, hogy elismerjük a nők motorsportban eddig elért eredményeit, és nagyszerű, hogy Hannah-val együtt a részese lehetek ennek.” Schmitz eközben hozzátette: „Imádom a munkámat, és ha neked is megadatik egy ilyen lehetőség, akkor fontos, hogy a számodra megfelelő szerepkört válaszd.”

„Engem mindig is érdekelt a dolgok működése és szerettem az autókat. Az iskolában nagyszerű támogatást és biztatást kaptam a tanáraimtól, ez pedig felnyitotta a szemem a mérnöki világgal kapcsolatban. Ők jelentették nekem az inspirációt.”

„Számomra igazi megtiszteltetés volt, hogy képviselhettem a csapatot a dobogón. Tavaly Katarban elképesztő élmény volt harcban lenni az egyéni bajnoki címért, és látni, ahogy az egész csapat összefog. Igazán különleges volt, hogy a részese lehettem ennek.”

A melbourne-i pálya 6-os kanyarja tehát Müller és Schmitz tiszteletére új nevet kap, az egészet pedig csak még érdekesebbé teszi, hogy az idénynyitó versenyt március 8-án, vagyis pont a nemzetközi nőnapon rendezik majd.

Élő közvetítés
Hozzászólok