Versenyfutás az idővel a Williams garázsában, miután Alex Albon autóját szinte teljesen újra kell építeni a Kanadai Nagydíj sprintidőmérője előtt. A thai-brit pilóta a montreali szabadedzés 23. percében a hetes kanyar kijáratánál egy pályára tévedő mormotával találkozott, a becsapódást elkerülni már nem tudta, a baleset következtében pedig a bal oldali falnak csapódott.
Az FW48-as kódjelű versenygép komoly sérüléseket szenvedett, a szerelőknek azonnal meg kellett kezdeniük a kármentést a kvalifikációhoz.
James Vowles csapatfőnök a Sky Sports kamerái előtt megerősítette a pusztítás mértékét, a javítási munkálatok az első és a hátsó felfüggesztést, a padlólemezt, valamint az első szárnyat is érintik. A brit szakember szerint a helyszínnek mindig is megvoltak a maga sajátos veszélyei.
„Azoknak talán furcsán hangzik ez az egész, akik nincsenek hozzászokva a helyi viszonyokhoz, de az elmúlt nagyjából huszonhat évben mindig is éltek mormoták a pálya körül, emiatt sajnos történt már néhány hasonló eset” – nyilatkozta.
A montreali gyakorlás egyébként sem szűkölködött az eseményekben, a piros zászlókkal tarkított körözés során a Racing Bulls autóját vezető Liam Lawson, illetve a haasos Esteban Ocon is bajba került. A megszakítások miatt a versenyirányítás tizenkilenc perccel meghosszabbította a tréninget, Albon számára ez azonban már nem jelentett vigaszt.
A pilóta érthetően csalódottan vette tudomásul a történteket, mivel a sprinthétvégéken rendelkezésre álló egyetlen hatvanperces gyakorlás felének elvesztése komoly hátrányt jelent.
„A kezdeti reakciója egyértelműen a frusztráció volt, hiszen tartotta a lépést Carlosszal, a tempója jónak tűnt, erre a gyakorlásra pedig nagy szüksége lett volna. A sprinthétvégéken összesen hatvan perc áll rendelkezésre, ennek a felét elveszíteni rendkívül bosszantó.”
„A garázsba visszatérve már inkább az édesanyja miatt aggódott, de arra gyanakszik, hogy az eset következményeként fizetnie kell majd egy mormotacsalád örökbefogadásáért” – fogalmazott Vowles.

