A Forma–1-ben az információ legalább annyit ér, mint egy jól sikerült fejlesztési csomag. Egyetlen éles fotó a rivális autó egy új eleméről heteket spórolhat a mérnököknek, így nem véletlen, hogy a csapatok a bokszutcában szinte falat vonnak az autóik köré, ha azokat betolják a garázsba.
A szerelők ilyenkor nemcsak kereket cserélnek vagy beállítást módosítanak, hanem élő pajzsként is működnek: ha kamera közelít, takarnak, fordulnak, útban vannak. Mert a tömegben lehet valaki, aki nem csupán látványos képet akar a közösségi médiára.
Igen, a Forma–1-ben léteznek kémek. Nem elegáns öltönyben járnak, és nem használnak fedőnevet. Fotósok. Olyan szakemberek, akik hivatalosan ügynökségeknek, szponzoroknak vagy médiumoknak dolgoznak, ám közben egy-egy istállóval külön megállapodásuk is van. A feladatuk egyszerűen hangzik: lefotózni azt, amit mások mindenáron el akarnak takarni.
„Azt hittem, túl messzire mentem”
Egy, a paddockban dolgozó nemzetközi fotós – aki érthető okokból névtelen marad – mesélt arról, hogyan csúszott bele ebbe a világba. Elmondása szerint egy versenyhétvégén kereste meg egy csapat képviselője.
„Odajött hozzám a paddockban, és azt mondta, látták néhány fotómat. Tudni akarták, megvannak-e még azok a képek. Elővettem a laptopomat, és mutattam neki, mire gondolhat. Aztán hozzátettem: van más is, amit nem publikáltam.”
A beszélgetésből hamar tárgyalás lett, de a fotós óvatos maradt, ugyanis korábban már előfordult, hogy egy élcsapat érdeklődött nála, majd végül nem lett megállapodás. Ezúttal azonban taktikát váltott.
„Elküldtem nekik néhány képet a saját autójukról, hogy lássák, milyen részletekhez férek hozzá. Azt írtam mellé: csak hogy értsék, miről beszélek. Utána viszont elkezdtem aggódni. Arra gondoltam, talán túl messzire mentem.”
Másnap jött a hívás. „Azt mondták, menjek a motorhome-ba, és vigyem a számítógépemet is. Abban a pillanatban azt hittem, vége. Arra gondoltam, talán olyasmit fotóztam, amit nem lett volna szabad, és elveszik a paddock-belépőmet.”
A gyomorgörccsel indult találkozó végül egészen más fordulatot vett.
„Mikor tudsz kezdeni?”
A fotóst egy külön helyiségbe kísérték, ahol nemcsak mérnökök, hanem a csapatfőnök is várta. „Bemutattak egymásnak, a főnök a vállamra tette a kezét, és csak annyit kérdezett: mikor tudsz kezdeni?”
Az első megbeszélésen részletesen átnézték a munkáit, rákérdeztek, hogyan készíti a képeket, és volt-e már problémája lebukással. „Megkérdezték, hogyan fotóztam le az ő autójukat. Azt válaszoltam viccesen: egyszerű, megtévesztettelek titeket. Szerencsére vették a lapot.”
A következő lépés a szerződés volt. „Azt mondták, írjunk alá megállapodást, és mondjam meg, mennyit kérek. Teljesen lefagytam. Fogalmam sem volt, milyen összeget lehet ezért elkérni.”
Végül inkább azt kérte, tegyenek ajánlatot. „Azt mondták, hét közepén küldik a tervezetet, de hétfő reggel már ott volt az e-mail a postaládámban. Egy üres szerződés volt, szinte mindent én tölthettem ki, például hány versenyen dolgozom majd. Minimumot kértek, sőt még új felszerelésre is ajánlottak pénzt, de nem éltem vele, mert a saját eszközeimmel is jól dolgozom.”
Így indult el a karrierje a paddock árnyékos oldalán. Hogy pontosan mennyit keres egy ilyen fotós, milyen technikákkal szerzi meg a kulcsfontosságú képeket, és lebukott-e valaha, arról egyelőre nem beszélt részletesen. Egy biztos: a Forma–1-ben nemcsak a pályán zajlik a verseny, hanem minden egyes pixelért is.