Egy sasszemű szurkoló rögzítette azt a bizarr jelenetet, amely a monte-carlói futam leintése után játszódott le a dobogósok számára fenntartott területen. Kim Kardashian mindenféle gátlás nélkül felkapta és magával vitte azt a törölközőt, amelyet a futamgyőztes Andrea Kimi Antonelli számára készítettek ki. A felvételeken jól látszik, amint egy fotós kérdőre vonja a hírességet a mozdulat miatt, ő azonban egy rövid szóváltást követően a textillel a kezében távozott a helyszínről.
A Mercedes versenyzője így valószínűleg értetlenül állt azelőtt, miért felejtettek el neki törölközőt adni egy fárasztó verseny után. A közösségi médiában a szurkolók egyáltalán nem találták szórakoztatónak a történteket, sokan egyenesen Lewis Hamiltont kérték arra, legközelebb hagyja otthon a partnerét.
A Ferrari pilótája és az amerikai sztár február óta alkot egy párt, a monacói hétvége pedig az első alkalom volt, hogy Kardashian a helyszínen szurkolt a hétszeres világbajnoknak.
A szurkolók nem kímélték a hírességet
A kommentelők többsége arrogánsnak tartotta a mozdulatot, egyikük a milliárdosok kiváltságos gondolkodásmódját látta a jelenetben.
„Tipikus milliárdos viselkedés. Csinálj, amit akarsz, és hidd azt, hogy ez így teljesen rendben van. A következményekkel majd úgyis foglalkozik valaki más. Biztos vagyok benne, hogy a monacói nagydíjon bőségesen állnak rendelkezésre törölközők” – írta egy felháborodott rajongó.
Egy másik hozzászóló azt nehezményezte, hogyan vehet fel valaki egy olyan tárgyat, ami egyértelműen nem neki szól, ezért arra kérte Hamiltont, legközelebb hagyja otthon a partnerét. A haragot csak fokozta, hogy Kardashian a rajtrácson sétálva levegőnek nézte a korábban interjút kérő Martin Brundle-t.
„Ahogy Brundle-lel viselkedett, majd ez a mostani eset... ezek után egyáltalán nem kellene visszaengedni őt” – fogalmazott egy harmadik néző.
Akadtak persze olyanok is, akik megpróbálták megvédeni a viselkedését azzal az érvvel, hogy a pódiumceremónia után az olasz pilótának már úgysem volt szüksége a törölközőre.
Hamilton hálás a támogatásért
A negatív visszhangok ellenére egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a brit versenyző a jövőben távol tartaná partnerét a Forma–1 világától. Hamilton a futam utáni sajtótájékoztatón csak szuperlatívuszokban beszélt a jelenlétéről, a futam leintése után pedig nyilvánosan arcon puszilta, majd a dobogóról is csókot dobott neki.
„Csodálatos érzés, hogy ezen a hétvégén eljött, és élvezhetem a támogatását, a barátaimmal együtt elképesztően sokan álltak mellém. Nem is igazán tudom, mit mondhatnék még, nagyon jó, ha az embert ilyen emberek veszik körül. Ő minden egyes nap megadja nekem ezt a fajta támogatást” – fogalmazott a második helyen célba érő pilóta.

