A Barcelona-Katalónia Nagydíj szabadedzésének televíziós közvetítésében a Forma–1 hivatalos stábja egy pillanatra nyugdíjazta Marc Marquezt. A hétszeres MotoGP világbajnok neve alatt a „korábbi MotoGP-versenyző” felirat jelent meg a képernyőn.
A hibát a Sky Sports F1 szakértője, Karun Chandhok is szóvá tette az élő adásban. A nemzetközi képet előállító rendezők gyorsan kapcsoltak, így öt perccel később már javítva, szimplán MotoGP-versenyzőként mutatták meg a spanyol sztárt.
A jelenlegi szezon hetedik fordulójának otthont adó helyszín egyáltalán nem ismeretlen a mezőny számára, hiszen az év eleji teszteket is itt rendezték. A korábban Spanyol Nagydíjként ismert futam immár új néven szerepel a naptárban.
A katalóniai Cerverában született Marquez hazai pályán élvezheti a hétvége eseményeit, mivel a motorosok mezőnyének most nincs jelenése. A kétkerekűek már a múlt hónapban letudták a saját barcelonai versenyüket, a spanyol pilóta így ezúttal rajongóként látogatott ki a pályára.
A nemrég a Magyar Nagydíjon a századik futamgyőzelmét ünneplő klasszis az Audi vendégeként érkezett a paddockba. A garázsban a csapat pilótái, Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto társaságában figyelte az eseményeket.
A látogatás nem merült ki a puszta szemlélődésben, Marquez ugyanis be is pattant a hinwiliek autójának pilótafülkéjébe. A különleges pillanatot a két állandó versenyző is közvetlen közelről követte figyelemmel.

