A Haasnál jól tudják, hogy Esteban Ocon 2025-ös szezonja csalódást keltő volt, de a csapatfőnök, Ayao Komatsu szerint nem lehet mindent a francia pilóta nyakába varrni. Bár a várakozásokhoz képest elmaradtak az eredmények, Komatsu hangsúlyozta, hogy a hibák megoszlottak a versenyző és a csapat között.
A 2026-os idényre készülő Haas a változásokra épít, ugyanis új technikai szabályok, új motorformula, és a Toyota Gazoo Racing megerősödött együttműködése is új reményeket hozott a gárda számára. A csapat két versenyzője, Esteban Ocon és Oliver Bearman maradt, miután a 2025-ös konstruktőri tabella kilencedik helyén zárták az évet.
Míg Bearman újoncként pozitív benyomást keltett, addig a rutinos Oconnal kapcsolatban komoly kétségek merültek fel.
Komatsu nem is finomkodott, amikor Ocon teljesítményét értékelte. „Ha pusztán az eredményeket nézzük, nem lehetünk elégedettek Esteban tavalyi szezonjával” – mondta, majd emlékeztetett arra is, hogy Oconnak tíz évnyi F1-es tapasztalata van, futamgyőztes és többször állt már dobogón, így természetesen többet vártak tőle, különösen egy újonc csapattárs mellett.
Ugyanakkor Komatsu nem akarta egyoldalúan Ocont okolni, és elismerte, hogy a csapat is hibázott.
„Az esetek felében mi sem tettük lehetővé, hogy magabiztosan vezessen, főleg az időmérő edzéseken. Voltak olyan pályák – például Baku –, ahol a fékteljesítménnyel kapcsolatos panaszai teljesen jogosak voltak” – mondta, hozzátéve, hogy ezen a hétvégén az autó egyszerűen nem illett Ocon vezetési stílusához, és emiatt messze elmaradt Bearman időeredményeitől.
A francia versenyző az abu-dzabi idényzárón is szembesült nehézségekkel, különösen a pénteki szabadedzéseken. Akkor úgy nyilatkozott, hogy olyan érzése volt, mintha még sosem vezetett volna F1-es autót.
„Instabil az egész. Úgy érzem, már nem tudok vezetni, nem tudok összerakni egy normális kört. Egyszerűen nem működik, és a kocsi nem passzol hozzám. Ezért vagyunk lassúak, nagyon messze a megfelelő szinttől” – mondta.
Ennek ellenére Ocon a hétvégét jól zárta, ugyanis a szombati időmérőn bekerült a Q3-ba, majd a vasárnapi versenyen a nyolcadik helyről rajtolva hetedik lett. Komatsu szerint ez is jól mutatja, hogy a francia pilóta tehetsége nem kérdéses. „Pénteken négy tizeddel maradt el Bearmantől, szombaton viszont hirtelen ott volt az élmezőnyben. Ez az a fajta képesség, amire szükségünk van” – emelte ki.
A csapatfőnök hangsúlyozta, hogy a problémák nem egyetlen okra vezethetők vissza. „Nem arról van szó, hogy van egyetlen döntő tényező, amit ha megoldunk, minden a helyére kerül. Ez inkább egy sor apróság, amelyek összeadódnak, és dominóhatásként jelentkeznek” – magyarázta.
Komatsu szerint a 2025-ös szezonban a csapat és Ocon közösen nem dolgoztak elég hatékonyan azon, hogy időben reagáljanak a problémákra. „Úgy érzem, gyorsabban kellett volna megtalálnunk a megoldásokat, és ez közös felelősség. Ebben mindannyian hibáztunk” – fogalmazott.
Zárásként Komatsu elmondta, hogy a 2026-os idényben elengedhetetlen lesz mindkét versenyző teljesítménye, és ezért is fontos, hogy a csapat maximálisan kihasználja Ocon képességeit.
„Tavaly is két versenyzőre lett volna szükségünk, de idén ez még kritikusabb lesz. Estebanban megvan a potenciál, a kérdés csak az, hogy miként tudjuk ezt következetesen felszínre hozni” – tette hozzá.
