Nicholas Latifi 5 körrel a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj vége előtt törte össze az autóját, mivel miközben Mick Schumacherrel csatázott, a német leterelte a pálya melletti poros területre, a Williams pilótája pedig a rosszul tapadó gumikkal elvesztette az uralmát a 14-es kanyarban az autója felett.
A balesetét követő biztonsági autó így végül Max Verstappen javára döntötte el a világbajnoki cím sorsát, a kanadait pedig a hétszeres világbajnok szurkolói bűnbaknak látták a balesete miatt – és még halálos fenyegetéseket is kapott a hétvégét követően.
A Williams bemutatóját követő sajtótájékoztatón azonban Latifi elárulta, hogy Hamilton hiába fordított hátat a közösségi oldalaknak a pihenése alatt, őt felkereste, és a támogatásáról biztosította a hétszeres világbajnok.
„Pár nappal az eset után megkeresett Lewis” – idézi Latifit a GPFans. „A Mercedestől még mások is írtak nekem, és természetesen jó volt látni azt a sok támogató üzenetet, amelyek ellepték a közösségi oldalakat.”
Latifi hozzátette, hogy ő is tudja, az esete nem egyedi, és reméli, hamarosan semmilyen sportolónak nem kell majd ilyen internetes abúzussal találkoznia.
„Ha kilépünk a motorsportokon kívülre, legutóbb az Európa-bajnokságon 3 angol játékos (Marcus Rashford, Bukayo Saka, Jadon Sancho) is kihagyta a büntetőjét, és őket is sokan támadták. Sajnos a közösségi oldalaknak ez egy állandó problémája.”