Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Liam Lawson a sérült Isack Hadjart helyettesítve Monzában ismét a Red Bull autójába ülhet.

Liam Lawson Monzában ismét lehetőséget kap a Red Bullnál, mivel Isack Hadjar sérülés miatt továbbra sem tud rajthoz állni. A hollandiai beugrás után a zandvoorti tapasztalatok már segítik a felkészülését, ám a háttérben szokatlan kihívással kellett megküzdenie.

Nehézséget jelentett számára, hogy a háttérben egészen a közelmúltig a Racing Bulls és a Red Bull felkészülésében is részt vett. A két konstrukció közötti váltás még a szimulátorban sem bizonyult egyszerű feladatnak.

„Szerda óta legalább már biztosan tudom, hogy ezen a hétvégén én vezethetek, így minden figyelmemet erre az autóra fordíthatom” – mondta Lawson. „Próbálom ismét kihozni a maximális teljesítményt a helyzetből. Zandvoort hatalmas hétvége volt, és néha kifejezetten stresszesen alakult, de összességében jól sikerült. Mostanra legalább átestem az első tűzkeresztségen, így könnyebb lesz alkalmazkodnom.”

Ég és föld a két autó

A hollandiai hétvégéhez képest Monzában három teljes szabadedzés áll a rendelkezésére, hogy felvegye a ritmust. Lawson így már jóval pontosabban látja, miben tér el egymástól a két csapat versenygépe.

„Mindenben eltérnek. Az erőforrást leszámítva ez egy teljesen más autó, az embernek egészen más érzése van a volán mögött. A gyors kanyarokban sokkal agresszívabb a viselkedése.”

„Az autó egyensúlya és a vezethetősége is teljesen más alapokon nyugszik. Anélkül, hogy túl sok részletet elárulnék, tényleg ég és föld a különbség. A kormányon keresztül érkező visszajelzések, az autó mozgása és reakciói mind megváltoznak” – fejtette ki a pilóta.

A mostani olaszországi hétvége így kiemelten fontos lehetőség a számára, hiszen megszakítás nélkül dolgozhat a csapattal, miközben Isack Hadjar kénytelen a pálya széléről követni az eseményeket.

Hozzászólok