Charles Leclerc szerint a madridi MadRing utcai pálya egyik kanyarja, a La Monumental az egész bajnokság egyik legizgalmasabb pontja lehet. A Ferrari monacói pilótája a Belga Nagydíj helyszínén, Spában beszélt az új spanyolországi helyszínről, ahol csapata nemrég egy zártkörű filmforgatás keretében elsőként próbálhatta ki az aszfaltcsíkot.
Bár a madridi létesítmény még épül, a maranellóiak már lehetőséget kaptak a tesztelésre. A monacói versenyzőt nagyon feldobta a lehetőség, még úgy is, hogy az építési munkálatok miatt meglehetősen porosak voltak a körülmények.
„A pálya még építési terület, így rengeteg tennivaló van hátra, ráadásul nagyon poros volt az aszfalt. Ennek ellenére nagyszerűen néz ki, én pedig kifejezetten kedvelem az utcai aszfaltcsíkokat. Nehéz és kihívásokkal teli pályának tűnik, pont olyannak, amilyeneket szeretek. Alig várom már, hogy egy igazi versenyhétvégén is pályára léphessünk itt” – mondta a Ferrari versenyzője.
Bátorságpróba az új helyszínen
Mivel a burkolat még koszos volt, a pilóta nem tudott teljes sebességgel száguldani, így a részletesebb elemzésekkel egyelőre óvatosan bánik. Az organikus vonalvezetés mellett azonban egy konkrét kanyar már most teljesen lenyűgözte.
„A La Monumental nevű kanyar egészen különleges élményt nyújt. Úgy gondolom, az időmérő edzésen komoly bátorságra lesz szükség a teljesítéséhez, hiszen abszolút a határon fogunk autózni. Nagyon bízom benne, hogy ez lesz az év egyik legérdekesebb pontja, különösen azután, hogy felépítik mellé a tervezett lelátókat.”
Az aszfaltcsík karakterisztikája komoly kihívás elé állíthatja a mezőnyt, ám a Ferrari versenyzője szerint az utcai helyszínek pont ettől válnak igazán vonzóvá.
„Azt még nem tudom megmondani, hogy fekszik-e majd a vezetési stílusomnak, de az biztos, hogy imádni fogom. Maximális koncentrációt és komoly összeszedettséget követel meg tőlünk, ez a fajta intenzív összpontosítás pedig mindig nagy örömet okoz nekünk az utcai pályákon.”
