Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Lewis Hamilton a hétvégi São Pauló-i Nagydíjon eléri a négyszázadik Forma–1-es futamát.

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton Fernando Alonso után mindössze a második olyan versenyző lesz a Forma–1 történetében, aki eléri a négyszáz futamos határt. A brit pilóta a hétvégi São Pauló-i Nagydíjon futja majd be ezt a különleges jubileumot.

Hamilton a 2007-es Ausztrál Nagydíj óta eltelt időszakban egyetlen olyan versenyen sem vett részt nevezettként, amelyről visszalépett volna. A Ferrari versenyzőjének neve mellett így 399 nevezés és 399 rajt szerepel.

Pályafutása során mindössze egyetlen futamot kényszerült kihagyni, amikor a 2020-as Szahíri Nagydíj előtt pozitív lett a koronavírustesztje. Mivel arra a hétvégére hivatalosan be sem nevezték, hibátlan statisztikáját sikerült megőriznie.

A sportág történetében korábban kizárólag Fernando Alonso érte el ezt a mérföldkövet - adta hírül a Racing News 365. A spanyol veterán Interlagosban már a 448. nevezésére és 445. rajtjára készül. A brazíliai helyszín mindkét világbajnok számára szimbolikus, hiszen Alonso 2005-ben és 2006-ban, Hamilton pedig 2008-ban ezen a pályán biztosította be pályafutása első vb-címét.

Rekordok sora kíséri a pályafutását

Hamilton az eddigi 399 versenyén 106 győzelmet, 105 első rajtkockát, 209 dobogós helyezést és 5277,5 pontot gyűjtött, miközben 5530 körön át vezette a mezőnyt. Ezek mindegyike abszolút rekordnak számít a Forma–1 történetében.

Az egyetlen kategória, ahol nem ő áll a lista élén, a leggyorsabb körök száma. A brit pilóta jelenleg 70 leggyorsabb körnél jár, vagyis már csak héttel marad el Michael Schumacher 77-es csúcsától, akivel közösen tartják a hét világbajnoki cím rekordját.

Hozzászólok