Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Timo Glockot is meglepte, milyen kőkemény munkát végez a háttérben a Ferrarihoz igazolt Lewis Hamilton.

Sokan már leírták Lewis Hamiltont, az utóbbi időben mutatott formájával azonban alaposan rácáfolt a kritikusokra. Korábbi ellenfele, Timo Glock szerint a brit pilóta kiemelkedő munkát végez a színfalak mögött, amivel minden kétkedőt elhallgattatott.

A hétszeres világbajnok teljesítményét és hozzáállását sokan megkérdőjelezték, mióta tavaly év elején a Ferrarihoz szerződött. Glock az osztrák Heute lapnak nyilatkozva elmondta, hogy maximálisan elismeri a brit talpra állását a nehezebb időszak után.

„Le a kalappal Lewis Hamilton előtt, nagyszerűen küzdötte vissza magát a tavalyi visszaesésből” – fogalmazott a korábbi Formula–1-es pilóta. „Mindenki leírta már, azt mondogatták, hogy mindennek vége, egyúttal képtelen lesz sikerre vinni a ferraris szerződést. Véleményem szerint kiemelkedő munkát végzett, az új autók pedig láthatóan fekszenek neki.” - idézte az F1 Oversteer.

Glocknak ráadásul különleges szerepe van a brit pilóta karrierjében, hiszen közvetve kulcsfigurája volt Hamilton első, még 2008-ban megszerzett világbajnoki címének. Az egykori riválisnak egyáltalán nincsenek kétségei Hamilton elszántságát illetően, hiszen a közösségi médiában is látható, hogy szinte naponta edzőtermi képeket oszt meg a felkészüléséről.

Schumacher árnyékában

Hamilton maranellói bemutatkozása óta elkerülhetetlenek az összehasonlítások a sportág másik hétszeres világbajnokával, Michael Schumacherrel. A német legenda híres volt arról, hogy megszállottként dolgozott a csapattal, egy mindkét pilótával együttműködő mérnök szerint azonban Hamilton munkamódszere teljesen más alapokon nyugszik.

A brit versenyző korábban nyíltan felvállalta, hogy a szimulátoros tesztelés helyett inkább a megérzéseire hagyatkozik a versenyhétvégéken. Emiatt a Kanadai Nagydíj előtt komoly bírálatokat kapott, ám a pályán azonnal bizonyított, amikor megszerezte az addigi legjobb ferraris eredményét.

Két fordulóval később, a Barcelona-Katalónia Nagydíjon pedig még ennél is tovább ment, megszerezve ezzel első, történelmi győzelmét a vörös autóval. A háttérben dolgozó mérnökök elmondása szerint Hamilton elszántsága lenyűgözte az olasz istállót, miközben elszántan küzd a nyolcadik világbajnoki címe megszerzéséért.

Hozzászólok