A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella megerősítette, hogy a wokingi alakulat folytatja versenyautójának fejlesztését a következő futamokra is, annak ellenére, hogy jelenleg 207 pontos előnnyel vezetik a konstruktőri világbajnokságot.
A papaja színű istálló eddig nyolc nagydíj-győzelmet szerzett az idei szezonban és magabiztosan vezeti a konstruktőri tabellát, miközben Oscar Piastri jelenleg az egyéni világbajnokság éllovasaként készülhet a folytatásra. Egyre inkább körvonalazódik, hogy rekordokat döntő szezon lehet ez a McLaren számára, akiknek még 443 pontra lenne szükségük a hátralévő 13 futamon ahhoz, hogy megdöntsék a Red Bull 2023-as 860 pontos rekordját.
„Ez egy olyan szezon, amely eddig messze túlszárnyalta a várakozásainkat" – nyilatkozta Stella a McLaren Racing Live rendezvényen. „Kétségtelenül rendkívül versenyképes autónk van, amit nyolc győzelmünk is bizonyít. Éppen most frissítettük az autót Ausztriában, és további fejlesztések is érkeznek a közeljövőben. Folytatni szeretnénk ezt a lendületet és további okot adni a rajongóinknak arra, hogy büszkék legyenek a papaja színeire."
A McLaren Ausztriában bevezetett fejlesztése elképesztő tempóelőnyt biztosított számukra, és hamarosan bevezetik annak második fázisát is. A brit csapat nem tartja vissza magát az új alkatrészek bevezetésében annak ellenére sem, hogy jövőre új erőforrás-szabályozás lép életbe, ami miatt több istálló már a 2026-os szezonra összpontosít.
A McLaren is megkezdte a felkészülést a következő nagy szabályváltozásra, azonban a közelgő fejlesztések még azelőtt készültek el, hogy a csapat átcsoportosította volna erőforrásait. „Valójában már meghúztuk a vonalat a gyári fejlesztések tekintetében" – árulta el Stella. „De létezik egy átfutási idő aközött, amikor leállítod a fejlesztést, és amikor a fejlesztések ténylegesen megérkeznek a pályára. Tehát ami a versenypályán megjelenő újdonságokat illeti, van még néhány fejlesztésünk a következő futamokra."
„Mindenképpen látni fogjuk, hogy a McLaren még versenyképesebbé válik, ha ez egyáltalán lehetséges. A Forma-1-ben soha ne hagyd abba a versenyzést, soha ne hagyd abba a fejlesztést – ez a mi mentalitásunk, ugyanis amint abbahagyod a fejlesztést, olyan, mintha hátrafelé haladnál" – zárta gondolatait a csapatfőnök.
