hero image

McLaren: „Szinte lehetetlen” tartani a költséglimitet az emelkedő kiadások miatt

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Albon jelezte, nem elégedett a Williamsnél uralkodó helyzettel

FORMA-1

Az F1 után a MotoGP is a Liberty Mediához kerülhet

FORMA-1

Egy érdekes lista élére került a Ferrari és a McLaren

FORMA-1

Villeneuve szerint egyszerű oka van, amiért Verstappen nem lesz a Mercedes versenyzője

Motorsport.hu
2022/05/25 08:28
A Forma–1-nek muszáj lesz találnia valamilyen megoldást a költségvetési limit kapcsán, mivel a csapatok kiadásai jelentősen megnőttek az év kezdete óta, mondja Andreas Seidl, a McLaren csapatvezetője.

A wokingiak is azon istállók közé tartoztak, akik a költségsapka bevezetése mellett voltak anno, idén pedig 140 millió dollárból gazdálkodhat mindenki. Az energiaköltségek, valamint a szállítási kiadások azonban jelentősen megemelkedtek idén, így elképesztően nehéz lesz nem átlépni a határt, vélekedik Seidl.

„Az egyértelmű, hogy muszáj tartanunk magunkat a költségvetési limithez. Nem titok, hogy mi is amellett érveltünk, hogy vezessék be. Ugyanakkor az is fontos, hogy ha olyan kivételes körülmények állnak elő, mint idén, akkor a csapatoknak és az FIA-nak össze kell ülnie, hogy megoldást találjunk.”

Seidl kifejtette, hogy az év ezen pontján a csapatok már meghatározták kiadásaik legnagyobb részét, így kezdenek kifutni a spórolási lehetőségekből. „Most már az év közepén vagyunk, mindenki úgy készült, hogy a limiten lesz a kiadásokkal, de a mostani körülmények között lényegében szinte lehetetlen lesz tartani a számokat.”

„Ezért is gondolom, hogy meg kellene vitatni a lehetséges megoldásokat. A mi szempontunkból pedig fairnek gondolnám, ha emelnék a költségsapkát.” A német csapatfőnök egyébként milliós emelkedésekről beszél például a fuvarköltségek terén.

Talán ez is az oka annak, hogy az F1 korábban bejelentette, hogy nem pótolja a kieső Orosz Nagydíjat idén. Most viszont kérdéses, hogy mit lépnek a felek, mivel a hírek szerint nem minden istálló szeretné, ha emelkedne a költséghatár.

Többen is attól félnek, hogy a nagyok csak azért lobbiznak az emelés mellett, hogy így több pénzük maradjon a szezon közbeni fejlesztésekre. Miközben vélhetően ebben is van igazság, az is tény, hogy a nem várt növekvő kiadások valóban megnehezítik a csapatok dolgát, így minden bizonnyal valahol a két álláspont között húzódik a valóság.